Javult a helyzet a legkevésbé átoltott településeken

koronavírus-vakcina
Rimaszombat/Losonc/Nagyrőce |

Besztercebánya megye kezdeményezésének köszönhetően javult a helyzet a megye legkevésbé átoltott településein, melyek a Rimaszombati, Losonci és Nagyrőcei járásban találhatóak.

Besztercebánya megye a múlt hét folyamán célzottan hozott létre kihelyezett oltópontokat abban a tíz községben, ahol a legkevesebben vették fel a koronavírus elleni vakcinát. Ennek köszönhetően összesen 242 személyt sikerült beoltani, az első adag vakcinával beoltottak aránya így 5,43 százalékkal javult – tudatta az Új Szóval Lenka Štepáneková szóvivő.

„Összesen 242 embert sikerült beoltanunk, ebből 231-en a vakcina első adagját kapták meg (…), a legnagyobb érdeklődés az oltás iránt Szútor, Nemesradnót és Baraca községekben volt“ - mondta Odrej Lunter, a Besztercebánya Megyei Önkormányzat alelnöke. 11 személy a második adagot kapta meg, így ők már teljesen oltottnak számítanak. 97 ember a Pfizer/BioNTech vakcináját kapta, a többiek a Johnson & Johnson egyadagos oltását választották.

„Megtudtuk, hogy a technikai nehézségeken kívül, mint a regisztráció nehézsége vagy a vakcina utáni utazás, az embereket a közöttük terjedő, különböző hoaxok téritik el az oltástól. Viszonylag nehéz megváltoztatni a véleményüket és a magyarázatokra és a legkülönbözőbb összeesküvés-elméletek megcáfolására jelentős időt és energiát fektettek a helyszínen lévő csapataink.“ - mondta Lunter.

A kihelyezett oltások ezen a héten is folytatódnak a Nagyrőcei járásban, a hét végén pedig megkezdődik a vakcináció a középiskolákban. „Remélem, hogy a pedagógusok, diákok és a családjaik kihasználják a lehetőséget, hogy közvetlenül az iskolában kapják meg az oltást. A szakértők itt is készen állnak megválaszolni a kérdéseket, amelyek az oltás kapcsán felmerülhetnek.“ - zárta a megye alelnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?