Nem ez az első alkalom, hogy a nemzeti parkban medvékkel találkoztak (A szerző illusztrációs felvétele)
Ismét medvét láttak Aggteleken, a turistákat óvatosságra intik
Fokozott óvatosságra inti a kirándulókat az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága, miután az elmúlt napokban több helyszínen is barnamedvét észleltek a védett területen. A szakemberek arra kérik a természetjárókat, hogy a kijelölt turistautakat ne hagyják el, és különösen figyeljenek a természetvédelmi előírások betartására.
A megfigyelések szerint az egyik medvét a szlovák-magyar államhatárhoz közeli Szögliget és Bódvaszilas között, a másikat pedig Égerszög közelében látták. Az állatok jelenléte önmagában nem rendkívüli, hiszen az utóbbi években egyre gyakrabban jelennek meg barnamedvék az Északi-középhegység térségében, ugyanakkor a nemzeti park szerint fontos, hogy a látogatók felkészülten induljanak útnak. A természetvédők azt tanácsolják, hogy a túrázók lehetőleg csoportosan közlekedjenek, kerüljék a sűrű bozótosokat, és ne hagyjanak élelmiszert vagy hulladékot a természetben.
Amennyiben valaki medvével találkozik, semmiképpen ne próbálja megközelíteni vagy etetni az állatot, hanem lassan és nyugodtan távolodjon el a helyszínről. Az Aggteleki Nemzeti Park hangsúlyozta: a medve alapvetően kerüli az embert, a legtöbb konfliktushelyzetet a meglepetésszerű találkozások okozzák. Éppen ezért a szakemberek azt kérik, hogy a kirándulók zajkeltéssel jelezzék jelenlétüket az erdőben, különösen a rossz beláthatóságú szakaszokon.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.