Honfoglalás kori település, ősi nemesi fészek

Igazán szép és viszonylag jó állapotban megmaradt, és remélhetőleg jobb sorsára váró vidéki kastélyt talál az, aki betér a magyar határhoz közeli Sajólenke településére.

Sajólenke (Lenka)

A falu fölé délkeleti irányból emelkedő dombon épült vaskos falú úri lakon érdemes lenne alapos építészettörténeti és régészeti kutatást végezni.

Alig némi változás

Kintről egyelőre nem sok javulás látszik az egyemeletes, érdekesen és ízlésesen megépített kontyolt tetős épületen, igaz, nagyobb romlás, omlás, károsodás sem. Sajólenke kastélya ép tetővel, karbantartott környezettel fogadja az ide érkezőt. Tíz éve még arról lehetett tudósítani, hogy új gazdája van a kastélynak, s külföldi tulajdonosának komoly tervei vannak vele, a rekonstrukciót elkezdték. De egy évtizednyi idő semmiség egy kastély életében, melynek múltja igen gazdag és sok részletét még máig nem ismerni. Maga a település szinte biztosan honfoglalás-kori , a gömörőrök települései voltak ezen a vidéken. A Keszi és Kér nemzetségnév a környéken máig fennmaradt, ami szintén erre utal. Azt biztosan lehet tudni, hogy Sajólenke település területét a szomszédos Sajókeszi kataszteréből kanyarították ki, és ezt a részt 1232-ben mint a királyi udvarnokok földjét említik. Az első írásos említése 1323-ból való, ekkor Nenke néven jegyezték fel, s minden bizonnyal a birtokos Nenkey, később Lenkey családról kaphatta a nevét. A későbbi okiratok már Lenkey-Nenkey birtokként emlegetik, mint e család ősi fészkét. A vidék termékeny, van vize, erdeje, éltek itt szorgos emberek, de mivel a Sajó völgyében, a legrégebbi hadi utak közelségében alakult ki, emiatt sokat szenvedett a település. Mohács után alig pár évtizeddel, 1564-re például teljesen elnéptelenedett, ahogy a vidék számos többi faluja is. Újranépesedése az oszmán kiverése után kezdődött, de a rendi háborúk idején ismét viszontagságos volt itt az élet. A település ma is kisközség, alig több mint kétszáz lakosú, lakossága vegyes.

Milyen lehetett?

A ma Sajólenke domináns épületeként számon tartott kastély, amelyet Szilárdy-kastélynak hívnak, egyemeletes, utcai frontra néző, öttengelyes osztatú, címerdíszes homlok rizalitos, kontyolt tetős L alakú épület, robusztus falakkal, amelyeket finom homlokzati vakolásokkal díszítettek. Valószínű, hogy a ma álló, főleg barokk-rokokó elemeket is magán hordozó kastély egy korábbi, feltételezhetően reneszánsz udvarház falainak, esetleg maradványainak felhasználásával épült. Erre főleg a fekvése utal, ugyanis egy viszonylag jól védhető domboldalnak támaszkodik, előtte és mögötte egy későbbi, mára sajnálatosan lecsupaszított angolpark maradványai, amelyen át felfelé kocsiút vezet a kastély bejáratáig. Remélhetőleg egy teljes régészeti és építészettörténeti feltárással pontosan beazonosítható a kastély építésének kora. A falu utolsó jelentős birtokosai, a Szilárdy család régi fényképfelvételei alapján igazán otthonos nemesi lak volt fénykorában, még alig hetven-nyolcvan éve is. Sajnos a második világháború után kifosztották. A homlokzat rizalitjában érdekes címer látható, amely egy ágaskodó kecskebakot ábrázol. Ez a a kastélyt építtető Mumhart család címere volt, ebből származik egyenes ágon a Szilárdy család, amely a 18. század második felétől volt birtokos Sajólenkén. A Mumhartok, ahogy később utódaik, a Szilárdyak az egyház lelkes és bőkezű támogatói voltak. Családi kriptájuk Sajólenke temetőjében van. A családban Jénában végzett lelkész, vasgyártásban érdekelt iparvállalkozó, földesúr is volt.