Holnaptól több busz közlekedik Pozsony és Rajka között

Pozsony/Rajka |

<div>Október elsejétől nő a Pozsony és a határ menti, magyarországi &nbsp;Rajka között közlekedő autóbusz járatsűrűsége, egyben rövidül a járat útvonala - közölte honlapján a Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB).</div><div>&nbsp;</div>

A 801-es számú Rajka-Pozsony nemzetközi buszjáratra, amely a pozsonyi tömegközlekedés részeként 2010 októberétől közlekedik, az ötéves évfordulón több változtatás is vár. Ezek közül az egyik, hogy a DPB megnövelte az eddig reggel 5 és este 23 óra között óránkénti rendszerességgel induló buszok járatsűrűségét. Így az autóbuszok október elsejétől munkanapokon a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején már nem egyórás, hanem félórás rendszerességgel indulnak majd mindkét irányba. A buszok menetrendje napközben, a hétvégéken és ünnepeken változatlan marad. További változás, hogy csütörtöktől rövidül az eddig a Pozsony belvárosában lévő Szlovák Nemzeti Színház épülete és a rajkai Bem apó utca között közlekedő buszok útvonala. Az új menetrend szerint a 801-es járat Rajkától már csak Pozsony-Oroszvár vasútállomásig közlekedik majd, ahol az utasok több más, Pozsony belvárosába közlekedő járatra szállhatnak át. Az új, részletes menetrend a www.dpb.sk honlapon is elérhető. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?