Hogyan változik a falu lakossága?

Bób János, Szímő polgármestere
Egyre nagyobb az igény a bérlakások iránt, ezért a jövőben egy lakópark megépítését tervezzük a községhez tartozó Gúg településen.

Bób János, Szímő polgármestere

Egyre nagyobb az igény a bérlakások iránt, ezért a jövőben egy lakópark megépítését tervezzük a községhez tartozó Gúg településen. Nem kis öröm számunkra, hogy az Érsekújvártól 8 kilométerre lévő falunkba az elmúlt évben ötvenen beköltöztek, és csak húszan választottak más lakhelyet maguknak. Ami azonban aggaszt, hogy elég alacsony a születési ráta, tavaly csupán 12 gyermek született a faluban, ellenben 33 temetésünk volt. Jelenleg 2200 lakos él a Vág menti településen. A helyiek nagy megelégedésére a könnyűelemes tetőszerkezeteket gyártó Tectum Novum Kft. félszáz embert alkalmaz a szímői cégében, mások beutaznak Gútára a kábelgyárba, vagy a Nokia és a Siemens cégek dolgozói. Jelentős mértékben csökkent a munkanélküliség a faluban, talán ezért is maradnak az emberek Szímőn. (száz)

Kopasz József, Nagytárkány polgármestere

Községünk azon kevés bodrogközi települések egyike, amelyben az utóbbi években nőtt a lakosok száma. Nagytárkánynak 2001-ben 1340 polgára volt, jelenleg 1476-an élnek itt. A faluban 24 új bérlakást építtettünk, ezekbe környékbeli fiatal családok költöztek be. Orvosi rendelőt és gyógyszertárat is nyitottunk, valamint folyamatosan azon dolgozunk, hogy a helyi magyar alapiskolában és óvodában növekedjen az oktatás színvonala. Ezekben az intézményekben egyebek mellett informatika-, tánc- és idegennyelv-oktatás indult, és kihelyezett képzést indított nálunk a tiszacsernyői művészeti alapiskola is. Az elkövetkező időszakban valószínűleg további bérlakásokat építtetünk, illetve elképzelhető, hogy kedvező áron építési telkeket kínálunk fel mindazoknak, aki községünkben kívánnak letelepedni. (leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?