Himnusza is van a szenci SFM-nek

Szenc. A III. liga pozsonyi csoportjában két szenci futballklub, a Koba Senec B és a SFM Senec szerepel. Kettejük közül az őszi idény befejezése után a SFM áll jobban, 22 ponttal a táblázat 6. lépcsőfokáról várja a bajnoki pontvadászat tavaszi folytatását.

Szenc. A III. liga pozsonyi csoportjában két szenci futballklub, a Koba Senec B és a SFM Senec szerepel. Kettejük közül az őszi idény befejezése után a SFM áll jobban, 22 ponttal a táblázat 6. lépcsőfokáról várja a bajnoki pontvadászat tavaszi folytatását. Azt már csupán a beavatottak tudják, hogy a napjainkban jobbik szenci klub különleges helyzetben van, hiszen a felnőttek A csapata a magyarbéli, B csapata pedig a récei futballpályán rendezi bajnoki találkozóit. Az eredetileg utánpótlás nevelésére szakosodott, piros-fehér-zöld színekben pompázó szenciek ez idén ünneplik megalakulásuk tizedik évfordulóját. A klubnak napjainkban is túlnyomórészt korosztályos csapatai vannak, az elékészítő évfolyamoktól az ifikig kilenc együttes játszik a pontokért. A futballért rajongó szülők és szponzorok semmit sem bíztak a véletlenre, a menő klubokhoz hasonlóan himnuszt is kreáltak, melynek első strófája magyarra fordítva a következőképpen hangzik: „Barátok vagyunk, akik a szenci eszefem sikereiért kívánunk játszani...” (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?