Hidat építeni és nem éket verni

Trianon, a II. világháború, a léniával húzott határok, a szándékos elszigetelés időszaka már lejárt ugyan, de a hidak hiánya egyértelműen rányomja bélyegét az itt élők életére. Elengedhetetlen tehát, hogy minél hamarább újjáépítsék a lerombolt hidakat, hogy végre újraindulhasson az a természetes mozgás és vérkeringés, ami korábban erre a tájrajellemző volt. Ma az Ipoly határszakaszán mindössze három híd áll és szolgálja a közlekedést. A normálisnak mondható és elfogadható szám talán a tucatnyi lenne, de az se lenne baj, ha az összes – közel félszáz – hidat újra lehetne építeni. Pénz. Ez kell hozzá, de nem csak ez. Akarat is. Utóbbiból sincs hiány, hiszen az itt élő emberek olyan képviselőket választottak maguknak, akikről tudják, hogy az Ipoly-hidak ügyét szívükön viselik. A Nagykürtösi járás a Besztercebányai Önkormányzati Terület részeként az ország egyik legelfeledettebb régiója volt. Eddig. Mert valami elindult. Megalakult a Szlovák-Magyar az Ipoly-hidak Felújításáért Szakmai Társulás, amelynek olyan világhírű szakember is tagja, mint Agócs Zoltán professzor, aki Párkányban a Mária-Valéria híd újjáépítésében oroszlánrészt vállalt. A járás megyei önkormányzati képviselőinek, Molnár Katalinnak, Jámbor Lászlónak és Hamerlik Richárd parlamenti képviselőnek a megyei önkormányzatban már sikerült azt elérnie a magyar képviselői frakció támogatásával, hogy az Ipoly-hidak építésével már számol a megye területrendezési terve. Ez azonban még nem jelent pénzt, amiből ugyancsak sok kellene, mert számtalan megvalósíthatósági és egyéb tanulmány, a kivitelezési tervek, az állagfelmérések, a geológiai kutatások bizony komoly összegeket felemésztenek. Próbálkoztak ugyan azzal is, hogy az állami költségvetésbe is bekerüljön a kérdés, erre azonban idén úgy látszik már nem lesz lehetőség, tehát, ahogyan azt Bugár Béla is megerősítette, már csak a 2006-os költségvetésnél lehet előterjeszteni a kérdést. Bugár Béla szerint hatékonyabbá kellene tenni ezt a munkát, amiben készségesen segít, ha konkrét terveket kell támogatni. Máris sikerült nagyobb odafigyelést kiharcolnia a közlekedési tárcánál, ahol olyan ígéretek születtek, hogy a minisztériumi tartalékalapból átcsoportosítanak néhány milliót, a lehetőségek szerint. Tény, hogy a hídépítés ügyében sokan és sokféleképpen cselekedtek. Olyanok is, akiknek sem szakmai, sem egyéb jogosultáguk nem volt rá. Születtek is nyertes pályázatok, voltak projektbemutatók, mindenféle tanulmányok, de csak az egyik oldalt, az innensőt taglalva. Az Ipolynak azonban két partja van, tehát a magyarországi partnerekkel is keresni kell a kapcsolatot és a közös hangot. Személyes tapasztalat, hogy egy ilyen papíron hidat építő alkalmi társulás projektbemutatóján, ahol igazából csak arról volt szó, hogyan lehet pénzt semmiért is zsebre tenni, azt mondta az egyik lézerfénnyel mutogató „szakember”, hogy a híd megépítése után nem várható a forgalom számottevő növekedése. Hogy nyelvbotlás volt-e, vagy rosszul felmért helyzet, nem tudni. Annyi biztos, az ominózus hídból máig sincs semmi, pedig az EU-csatlakozáskor alapkövet akartak letenni, ha lett volna hová.

Az idő pedig halad, futnak a habok, a hídépítési szándék akarattá erősödött a nemzetközi szakbizottság megalakulásával, folyik a konkrét kutató- és felmérő munka, egyre több illetékes szakembert vonnak be az előtárgyalásokba. A területrendezési terv már számol a besztercebányai megyén belül a hidakkal, hogy Nyitra megyében ez miért nincs így, arra sokan nem tudják a választ. Az elvágott ütőerek továbbra is bénult állapotban tartják a régiót, de az idegsejtek regenerálódni akarnak. Még az akarat komolyabb erősödésére van szükség, még mindig nem szabad elfelejteni, hogy másképp ezen a tájon nincs és nem is lehet fejlődés. Mert nem ér ide az élet, ami megvan, lassan elvándorolhat, elöregedhet. Az elvándorlás már most érezhető. Pedig a szülőföldhöz való ragaszkodás megvan, csak a kenyér, a nyugalom, a biztonság és a pénz hiányzik még. Ami a hídépítéssel ugyan egy csapásra nem érkezne meg, de legalább az esélyegyenlőségről lehetne beszélni. A többi természetes folyamat. Mert mindenütt élnek okos, ügyes és tenni akaró emberek, akik szeretnének jobban élni. A híd ehhez kell, ezen az egykor hajózhatónak kikiáltott folyón. A schengeni határok valósággá válásakor már a hidaknak is állniuk kell. Kellene. Hidat kell építeni, és nem éket verni. Ezt pontosan tudják az Ipoly mentén élők.