Hetente egyszer edznek Csatán

Csata. Január végén kezdték meg a tavaszi idényre való felkészülést a lévai területi bajnokság II. osztályában közreműkődő csataiak. Igaz, csak a második helyről várják a folytatást, de a szóban forgó bajnokságból ketten kerülnek a járási élvonalba.

Csata. Január végén kezdték meg a tavaszi idényre való felkészülést a lévai területi bajnokság II. osztályában közreműkődő csataiak. Igaz, csak a második helyről várják a folytatást, de a szóban forgó bajnokságból ketten kerülnek a járási élvonalba. Varga Richárd játékosedző tájékoztatása szerint hetente csak egy alkalommal gyakorolnak, az edzéseken való részvétel azonban igencsak foghíjas. A játékosok zöme ugyanis lakhelyétől távol dolgozik, jár iskolába. A hétvégeken előkészületi mérkőzéseken lépnek pályára, általában felsőbb osztályban szereplő csapatok ellen. „Mi kimondottan hazai játékosokra építünk, ami környékünkön nem divat. Egyedül eddigi kapusunk, Gubík Arnold volt más településről, aki visszatért előző csapatához. Okos Csabát fél évre elengedtük Lekérre. Kapusunk pótlására a Nagyölveden védő Jakab Norbertet szemeltük ki. Szeretnénk még visszahozni az Oroszkán tevékenykedő Hudák Patrikot is” – számolt be a csatai szakvezető. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?