Hat személyt tartóztattak le az érsekújvári kommandós akció során

Érsekújvár |

<p>Lezárták a Lovas és a Terézia Vansová utcai kereszteződést a rendőrök Érsekújvárban. A hétfői kommandós akció során hat embert tartóztattak le, a tettesek ellen sorozatos csalások miatt indítottak eljárást.&nbsp;</p>

Tűzoltóautóval torlaszolták el az egyik utcát, és rendőrök terelték el a forgalmat a sűrűn lakott területen a kora délutáni órákban. A lakóházakból az emberek kivonultak az utcára.   A gyors rajtaütést a rendőrség Nemzeti Bűnügyi Ügynökségével közösen szervezték. Az akcióba a városi rendőrök is besegítettek. „Szervezett csoportról van szó, amely elsősorban az Érsekújvári járásban tevékenykedett, mintegy tizenhárom esetben vettek részt előre tervezett bűncselekményben. Hiszékeny személyektől, özvegyektől és nyugdíjasoktól csaltak ki pénzt. A tettesek egészségkárosult személyeket, skizonfréniában és Parkinson-kórban, valamint függőségben szenvedő betegeket fosztottak meg ingatlanjuktól“ - tájékoztatott Renáta Čuháková nyitrai kerületi rendőrszóvivő. A csalók kilátástalan anyagi helyzetben lévő lakosokat kényszerítettek előnytelen hitel felvételére, melyért jelzálogként kénytelenek voltak felajánlani a saját házukat. A jelzáloghitelt azonban nem voltak képesek fizetni, mivel a csalók teljesíthetetlen feltételeket szabtak. Az előlegként adott pénzt sosem kapták vissza.  Lakásvásárlásra, előlegként is csaltak ki pénzt az áldozataiktól a bűnbanda tagjai, a kapott összeget azonban a saját meggazdagodásukra használták. Értesüléseink szerint tegnap reggel hat órakor a rendőrök házkutatást tartottak nem csak az érsekújvári lakótelepen, hanem az érsekújvári járásbeli Komáromszemerén is egy családi házban. (szaz) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?