Hangerőből volt bőven, motorból kevesebb

Nagymegyer |

<p>Kevés kétkerekű masina érkezett a szeptember 16–17-én megrendezett nagymegyeri autós-motoros találkozóra.</p>

A szervezők talán nem számoltak azzal, hogy nem is olyan messze, Kamocsán éppen ezen a hétvégén rendezték a sokkal nagyobb hagyományokkal rendelkező motorostalálkozót.

A szombati felvonuláson is csak mintegy hatvan motorkerékpár indult el a dióspatonyi Slovakiaringre, ahol a részvevők egy-egy kört tehettek meg a versenypályán – persze külön a motorosok és külön az autósok. A nagymegyeri Plauter-kúria területén idén nemcsak a motorosok, hanem az autósok is találkát adtak egymásnak; a főszerep ezúttal a speciális hangládákkal felszerelt négykerekűké volt. Gazdáik a hangnyomásverseny során igyekeztek minél több decibelt kipréselni a kocsi zenei berendezéséből; volt olyan, mely a 150 decibelt is elérte. A versenypályán nitró- és elektromos hajtású kisautók bemutatója zajlott, s lehetőség nyílt kipróbálni a quadokat is. A mókás pillanatokról a motorosok hordógörgető, valamint lassúsági versenye gondoskodott – utóbbi során úgy kellett megtenni a megadott távot a lehető leglassabban motorkerékpáron, hogy a motoros nem érinthette a lábával az aszfaltot. Szombat este három rockzenekar is bemutatkozott – a Storyum, a Csak Van és a Paranoid. Az autós-motoros találkozóra mintegy hatszázan látogattak ki a két nap folyamán.
Kovács Zoltán

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?