Hagyományőrző lakodalmas Paton

Pat |

<p>Hagyományőrző lakodalmat szerveztek Paton. A vőfélyek, a menyasszony, a vőlegény, a násznagyok, az örömanyák és az örömapák, a meghívott hozzátartozók, illetve a vendégek az alkalomhoz illő, régi színpompás viseletet öltötték magukra.</p>

A násznép a vőlegényes háztól a menyasszony otthonáig vonult, ahogy dukál, volt menyasszonykikérő búcsúztatóval, siratóval, esketés a templomban, újasszony-befogadás, lakodalmi vacsora, mulatság, menyasszonytánc, kontyolási szertartás – úgy, mint egykor divatban volt a településen. Az ünnepi étkek közül pedig nem hiányzott a marhapörkölt. Hallman Csilla a lakodalmas rendezője és szereplői első alkalommal elevenítették fel a hagyományt. A házasság előtt álló fiatalok között nagy érdeklődést keltett a rendezvény, tmeglehet, ki-ki igyekszik majd egy-egy szokást átvenni lagzijának felejthetetlenné tételére.

A régi lakodalmak igazi hangulatának visszaidézését a kultúrház előtt felállított sátrak tették teljessé múlt századi körülményeket teremtve a lakodalmi mulatozáshoz. A reggelig tartó vigadalom után másnap a szervezők összesereglettek a „tyúkverőre”, ahol ettek, ittak. (mir)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?