Gondot okoz az érdekérvényesítés az egészségkárosultaknak

d

Érsekújvárban járt Zuzana Stavrovská, az Egészségi Fogyatékkal Élő Személyek Hivatalának főbiztosa. 

Az országos főbiztos megyei fenntartású és magán szociális intézményekbe látogatott, tárgyalt a város képviselőivel, és találkozott azegészségi fogyatékkal élő lakosokkal, panaszosokkal is. 

Fontos az elfogadás és a befogadás 

Zuzana Stavrovská elmondta, hogy a 2016-tól működő hivataluk független az államtól, nincs alárendelve a kormánynak és a minisztériumoknak. Feladatuk az egészségkárosultak jogainak védelme. Együttműködnek az emberjogi biztossal, a gyermeki jogok biztosával, az emberi jogok szlovákiai központjával és a jogsegélyközponttal. 
Érsekújvár volt a huszonegyedik város, amit a hivatal fennállása óta meglátogattak. Stavrovská egyben az Értelmi Sérülteket Segítő Társulás országos alelnöke is. Hivataluk a fogyatékkal élő személyek ENSZegyezményével összhangban működik, melyet Szlovákia is ratifikált, és 2010 júniusától kötelező érvényű. A hivatal munkatársai elmondták, hogy a sérült emberek számára a legfontosabb azelfogadás és a befogadás. Ha elkülönítve élnek, elmagányosodnak és leépülnek. Védett munkahelyekre van szükség, akadálymentesített hivatali épületekre és jóval nagyobb figyelemre, toleranciára az egészséges emberektől. 

Jól működő érsekújvári intézetek 

„Kiválóan működő központokba látogattunk el Érsekújvárban: a megyei fenntartású Vek Nádeje (A Reménység Éve) idősek központjába, valamint az Érsekújvári Regionális Oktatási és Szociális Központba. Örömmel töltött el, hogy szakképzett dolgozók nyújtanak színvonalas szolgáltatásokat mindkét intézményben a lakosoknak” – jegyezte meg Stavrovská. Nagy Anita, a regionális oktatási és szociális központ igazgatója a látogatás kapcsán elmondta, Zuzana Stavrovskával arról is beszélgettek, hogy a fogyatékkal élők családjának még nagyobb bátorságra van szükség jogaik érvényesítéséhez a hivatalokkal és vállalkozókkal szemben. Sokan még ma is tartanak attól, ha hivatali ügyintézéskor elvárásokkal hozakodnak elő, meglevő juttatásaikat is megvonhatják tőlük. Stavrovská beszámolt arról is, hogy a megyei, városi vagy akár magán intézményeknek is azonos színvonalon kellene működni minden városban. A lakossági fórumon a közelgő választásokról is szó esett. A hivatal dolgozói elmondták, figyelemmel kísérik egyes pártok és jelöltek kampányát, mert fontosnak tartják, hogy a szórólapok nyomtatásakor gondoljanak a vakokra, illetve gyengén látókra is, és a jelöltek programjuk összeállításánál gondoljanak a fogyatékkal élőkre is. 

Több száz panaszos kérelmével foglalkoznak 

A hivatal dolgozói a panaszosok beadványaival is foglalkoztak. Az egyik kerekesszéken érkező férfi elpanaszolta, hogy mindig jegyet kell vásárolnia, ha kulturális rendezvényre megy, holott nem foglal el egyetlen ülőhelyet sem. Megkérdeztük Denisa Felixovát, azÉrsekújvári Városi Hivatal szociális osztályának a vezetőjét, hogy a város által üzemeltetett Béke moziban kapnak-e kedvezményt azegészségkárosultak. Felixová elmondta, hogy a férfi egy programügynökségtől vásárolt belépőjegyről beszélt. Az érsekújvári moziban ötvenszázalékos kedvezmény jár az egészségkárosult látogatóknak, és ha kísérővel érkezik, akkor kísérőjének ingyenes a belépés. A főbiztos hivatalába mintegy ötszáz panasz érkezik évente. A központ munkatársai intézeteket látogatnak, hogy felmérjék, hogyan érzik magukat a lakók, iskolákba járnak, hogy ellenőrizzék, ha valamelyik egészségkárosult gyermek nem nyert felvételt, és kivizsgálják, ennek mi volt az oka. Érsekújvárban is akadtak panaszos szülők, akiknek gondjuk van az egészségkárosult gyermekük óvodai vagy iskolai integrálásával. Nehezményezik, hogy nem az elvárásuknak megfelelően bánnak a gyermekükkel. A hivatal munkatársai a pszichiátriai központok látogatását is tervezik, hogy ellenőrizzék az ottani körülményeket. Stavrovská elmondta, számos beadvány miatt kezdtek tárgyalni szállodák, posták illetve a különféle szolgáltatásokat nyújtó központok vezetőivel is, hogy küzdjenek a hátrányos helyzetben levők jogaiért. Érsekújvárban a hivatal munkatársai elismerően szóltak az egyes szociális intézmények és a város vezetésének azegyüttműködéséről, számos épület akadálymentesítéséről. Külön megemlítették, hogy örömmel látták a főtéri postahivatal nemrég felújított, akadálymentesített bejáratát. 

Érsekújvárban is akadtak szülők, akiknek gondjuk van az egészségkárosult gyermekük óvodai vagy iskolai integrálásával. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?