Gera Zoliék bevették Zenicát

Házromok és aknaveszélyt jelző táblák az út mentén: Boszniában vagyunk. A horvát–bosnyák határtól Zenicáig még mintegy százötven kilométer, de térkép nélkül sem tévedhetnénk el: a kocsikból sárga-kék bosnyák zászlók lobognak, a mikrobuszokból kihajoló fiatalok pedig a motor és a kereplő hangját is túlkiabálják.
<foto>21_1.jpg##Huszti Szabolcs megszerzi a vezetést Magyarországnak##Somogyi Tibor felvétele##left</foto> Kora délután van, de olybá tűnik, mintha az ország apraja-nagyja a meccsre készülődne, síppal, dobbal, nádi hegedűvel. A bosnyákok optimizmusa a magyarok elleni meccs előtt indokolt: válogatottjuk az utóbbi két selejtezősorozatban az utolsó játéknapig versenyben volt a továbbjutásért, ráadásul a 2008-as Európa-bajnoki kvalifikációt is magabiztos, 5:2-es máltai győzelemmel kezdték.
„Vejn Runi” és „Balak”
A hazai média prognózisa egyértelmű: a Sport, amelyik kilenc oldalon harangozza be a selejtezőket, kötelező győzelemről beszél. A magyar különítmény legnagyobb sztárja a bosnyákok szemében Détári Lajos, akinek külön cikket szentel a Dnevni Avaz, a legnagyobb példányszámú napilap, az Oslobodenje pedig még a Frankfurt–Bochum német kupadöntőn lőtt Döme-gólról is megemlékezik. A nyelvet nem ismerők is jót szórakozhatnak a cikkeket böngészve, a bosnyákok ugyanis fonetikusan (kiejtés szerint) átírják az idegen tulajdonneveket: így lesz Ballackból Balak, Kluivertből Klajvert, Wayne Rooney-ból pedig Vejn Runi.
Háborús emlékek
Több mint tízórás autóút után érkezünk meg a helyszínre. A Bosna folyó partján fekvő Zenicát (az ország negyedik legnagyobb városát) a környező hegyeknek is köszönhetően elkerülte a háború. A hetven kilométernyire északabbra fekvő Szarajevó már nem volt ilyen szerencsés: a bosnyák fővárost négy évig tartotta folyamatos ostrom alatt a szerb hadsereg, s ez alatt se víz-, se áramszolgáltatás nem működött. Az ostrom, amely több mint tízezer civil áldozatot követelt Szarajevóban, csak 1995-ben ért véget.
Nemzetiségi ellentétek még ma is léteznek, de a válogatottat mindenki magáénak érzi: a magyarok elleni meccsre a zászlók alapján Banja Lukából (szerbek), Mosztarból (horvátok) és Szarajevóból is sokan érkeztek. Együtt üvöltötték: Volim te, Bosna!
Akárha Isztambulban
A háttérben minaret, a Bilino Polje stadion körül pedig forr a levegő a nagy nyüzsgésben. Atrocitások egyelőre nincsenek: még a magyar buszokról leszálló szurkolókat sem éri támadás, bár meglepő módon éppen a magyar kemény mag invitálja különmeccsre a bejárat előtt görögtüzeket gyújtó bosnyákokat.
A hangulat leírhatatlan: a 15 ezer férőhelyes stadionba húszezren zsúfolódnak be a kezdésre, húszezren üvöltenek, hörögnek, énekelnek együtt, egyszerre, mintha láthatatlan karmester vezényelné őket. A magyar himnuszt a hangos füttyszótól persze hallani sem lehet. Különös kontrasztot jelent a mérkőzés előtt a kezdőkörben kifeszített „Ne fasizmu, stop rasizmu” feliratú transzparenshez képest a vendégszektorban zajló ütközet: a rohamosztagosok végül több magyart is előállítottak.
Mi történt?
A meccs a magyar rádiós kolléga kétségbeesett felkiáltásával kezdődik: Mi történt?! Az történt, hogy a közvetítéshez szükséges zsinórt az egy emelettel feljebbi kabinban valaki kihúzta a konnektorból. Egy felbukkanó szervező lakonikusan megjegyzi: a bosnyák tévének kellett a csatlakozás. A pályán közben egészen drámai események zajlanak: a magyarok vezetéshez jutnak Huszti büntetője révén (a tribün pfujol és tüntet), majd kiállítják a hazai Spahicot (a tribün ekkor már tombol, petárdák robbannak, és öngyújtóktól széktámlákig minden repül a pálya felé). Geráéknak azonban nem remeg meg a lábuk: okosan járatják a labdát, és a második félidő elején már 0:3 áll az eredményjelzőn (a végén akár több is lehetett volna, elég felidéznünk Huszti ziccereit vagy Torghelle kapufáját). A bosnyákok ekkor már delejes tekintettel bámulják a történéseket, és rezignáltan megtapsolják a vendégeket.
Jönnek a törökök
„Gyengék voltunk, nagyon gyengék. Az a baj, hogy Barbarezből csak egy van” – magyarázkodik a bosnyák vámos álmos szemekkel, hajnali négykor. „Ugyan, egy