Füleken és környékén lehangoló a tájkép az égiháború után

Az anekdota szerint egy mindent elverő jégverés után a székely atyafi, kezében a kapával nekiindul a kertjének, aztán még azt is elkezdi kivágni, ami megmaradt. S hogy sóhaj nélkül ne történjen az eset, az emberünk égnek emeli a szemét, úgy mondja: No lássuk Istenem, mire megyünk így ketten!

A már említett vasárnap délutáni jégverés bizony hasonló gondolatokat juttathatott a Füleken és környékén élők eszébe. Délután fél négy tájékán északnyugat felől percek alatt beborult az ég, előbb hatalmas cseppekben kezdett zuhogni az eső, majd egy szélfordulat már a jeget kezdte csapkodni végig a tájon. A gazdákat az lepte meg leginkább, hogy a jégverés a megszokott két-három perc helyett egyes helyeken több mint húsz percig pusztított. A károk felmérhetetlenek. Minden kiskert földig letarolva, a fóliasátrak szétszaggatva, az üvegházak táblái ripityára törve, a gyümölcsfák szinte ágig lecsupaszítva. Hasonló viharra régen nem volt példa ezen a vidéken. A hirtelen lezúdult víz pincéket árasztott el, a vízelvezető árkok medréből kicsapva pedig a városközpontig hömpölygött a sáros áradat. A vihar szele a jégveréssel együtt szinte minden lakóépületben kisebb-nagyobb kárt okozott. A jó harminc-negyven éve helyt álló palatetőket viselte meg a legjobban az ítéletidő. A szemtanúk elmondása szerint bizony ezúttal nemhogy diónyi, hanem lúdtojásnyi, sőt a bénaiak azt állítják, narancsnyi jéggolyók csapódtak be. A kertekben még három nappal a fergeteg után is megtalálhatóak a becsapódások nyomai. A füleki Vas család kertjében, udvarában járva meglepő dolgot láttunk, a legnagyobb gödröcske átmérője meghaladta az öt centimétert. Vasék éppen otthon tartózkodtak az ítéletidő alatt. A pillanatok alatt elsötétülő ég és a vihar semmilyen előzetes védekezést nem tett lehetővé. „Félelmetes volt hallani, hogyan dörömböl a jégverés a házunk lapos tetején. Mintha világvége készülődött volna. Álltunk az ablakban, néztük tehetetlenül, miképpen veri tönkre percek alatt egész kertünket a jég. A két évvel ezelőtt újraüvegezett üvegház tetején egy darab nem maradt épségben. A körtefák alatt ott hever az idei termés. Egy levél sem maradt talán épségben a fákon. Minden kerti növényünket, virágunkat letarolta a jég” – mondja elkeseredetten Vasné asszony. A ház gazdája a krumpliültetvény helyét mutatja. „Idén Magyarországra mentem át ültetni valóért. Ráköltöttem egy csomó pénzt, kapáltuk, permeteztem, már éppen virágjában volt, lassan fogyasztani lehetett volna az újkrumplit, erre tessék, semmi nem maradt. Mindent vehetünk a piacon. Már harmadik napja a biztosítót várom, de valahogy nem akarnak ide érni. Figyeltük a tévét, hogy ugyan szó lesz-e az itteni jégverésről, de semmi” – mondja méltatlankodva Vas úr. A Füleket Fülekpüspökivel összekötő főút mellett élők közül mindenki elmondhatja, komoly károk érték a vihar miatt. Ismerőseim, Husztiék harmadnapja a kert rendbetételén fáradoznak. „Semmi se maradt. A zöldborsót már inkább ki is húzogattam, a zöldbab is erre vár. Uborka biztos nem nő az idén, de szerintem semmi se. Ami megmaradt, azon is olyan sebek vannak, hogy a növények nem bírják begyógyítani magukat. A szőlőn kétujjnyi vastag, többéves venyigéket szaggatott el a jég. A garázs előtti kis tetőt tessék megnézni. Azon ökölnyi lyukak vannak. Jó kétszáz felett kellett cserepet is cserélni a házon, különösen a város felőli oldalt tette tönkre a jégverés. Még a kedve is elmegy az embernek a kertbe kijönni” – mondja kezét tördelve Huszti néni. Csákányházán is hatalmas károk keletkeztek. Fábián Lászlóné éppen édesanyjánál volt látogatóban, amikor kitört a váratlan vihar. „Tehetetlenül kellett végignéznünk a pusztítást. Mindenki az ablakhoz tapadva figyelte, istenem, mi jöhet még, de később már az ablak mellett is veszélyes volt állni. Az autónkon jó pár horpadás emlékeztet a jégverésre. Unokatestvérem frissen vakolt házáról több négyzetméternyi területen egészen a falig gödröcskéket vájtak a becsapódó jégdarabok. Az egész falat újra kell majd vakolni. Bárkit kérdeztem, senki nem emlékezett ilyen ítéletidőre az idősebbek közül” – mondta Fábián Lászlóné, Gabika. A kár bizony felmérhetetlen. Anyagiakban is, de a lelkekben okozott kár talán még nagyobb. A tetők várják a tetőfedőket, sok házon még mindig ideiglenes ponyvaborítás van. Szomorú a látvány. Az emberek rosszkedvűek, értelmetlenné lett sok hónapi munkájuk, sokaknál az amúgy is vékonyka kereset kiegészítésére, saját szükségletük fedezésére kertészkednek. Idén nem sok termés várható. A fák sebei begyógyulnak, a tetőket kijavítják, ha lesz miből, meg ha fizetni fog a biztosító. Mert annak kárbecslőit is hiába várják már napok óta. Pedig azonnal jelentették az eseteket. A lelkeken esett sebek is csak begyógyulnak, pedig istenigazából az embernek tényleg kapát fogni volna kedve, aztán kivágni azt is, ami még megmaradt. Had lássuk, Istenem, mire megyünk így ketten!