Fotókiállítással mutatják be a határ menti régiók kulturális gazdaságát

fotókiállítás
Győr/Kassa |

Fotókiállításon mutatják be a határ menti régiók kulturális gazdaságát az Európai együttműködés napja és Európa kulturális öröksége évének apropóján, az Interreg V-A Magyarország-Szlovákia program keretében. A kültéri kiállítást először Győrben láthatták az érdeklődők, a hét végéig Kassán is megtekinthető.

 

A kiállítást fotóverseny előzte meg, melybe összesen 56 alkotás érkezett. A 12 legjobbat Győrben és Kassán mutatják be, illetve 2019-es falinaptárt készítenek belőlük. Kassán az Orbán-torony szomszédságában láthatók a képek. A kiállított alkotások között szerepel a debrődi születésű Szemán Viktor fiatal fotográfus fényképe is, melyen a Kassai régióbeli debrődi növénytemplom látható a behavazott tájon. „Nagyon jó érzés, hogy az én képem is eljutott a kiállításra. Külön öröm számomra, hogy az emberek nem csak az interneten, hanem az utcán is megcsodálhatják a felvételeket” – nyilatkozta lapunknak Szemán Viktor. Hozzátette, azért választotta a Szent László-növénytemplomot ábrázoló fotót a versenyre, mert úgy érzi, azzal nem csak szülőfaluját, hanem az egész régiót és a Felvidéket is képviselni tudja. A kiállításon bemutatott fotók közül a három legjobbat is megnevezték. Az első Micsuda András Somoskő várát ábrázoló képe lett, a második díjat Kočiš Pál fotója, a harmadikat pedig Gulácsi-Vitányi Violetta Bükk hegységben készült fényképe kapta. Az európai uniós forrásból megvalósuló Interreg V-A Magyarország–Szlovákia program elsődleges célja a szlovák–magyar határ menti régiók közösségi és gazdasági fejlesztése.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?