Forgalomkorlátozás Dunaszerdahelyen

SZABÓ CSILLADunaszerdahely.

SZABÓ CSILLA

Dunaszerdahely. Forgalomkorlátozásra számítsanak a gépjárművel közlekedők pénteken és szombaton Dunaszerdahelyen a Szent István téren, ugyanis itt rendezik meg a One Day Fröccs Fest fröccsfesztivált.

A fesztivál helyszíne a Vidékfejlesztési Szakközépiskola előtti parkoló, illetve a Szent István téri park. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a Szent István teret lezárják a Štefánik utca felől, a fesztivál főbejárata a Fő utca felől lesz a Vámbéry Ármin Gimnáziumnál. „Az ideiglenes forgalomkorlátozást táblákkal jelöljük, és kérjük a sofőröket, hogy fokozottan figyeljenek, hogy elkerüljük a fennakadásokat”– közölte Sebők Pál szervező.

A fröccsfesztivál pénteken 16 órakor kezdődik, szombaton már 10 órától családi programokkal várják az érdeklődőket. Az iskola előtti parkolót péntek hajnaltól zárják le, az állandó jelleggel ott parkoló autósokat kérik, csütörtök estétől vigyék el a személykocsikat. A forgalmi korlátozás, valamint a parkoló lezárása vasárnap délig tart. A fesztivál szervezői elmondták, a rendezvénnyel szerettek volna egy kis életet hozni a városba, ezért nem akarták a szabadidőparkban megrendezni a fröccsfesztet, a városi művelődési központ előtti téren pedig nem lett volna elég hely.

„Hagyományteremtő rendezvényt szerettünk volna létrehozni, a tavalyi sikereken felbuzdulva idén is megszerveztük a fesztivált. A Csallóköz, Dunaszerdahely ugyan nem kimondottan borvidék, de a fröccs nálunk is nagyon elterjedt ital” – mondta Dakó Sándor, a fesztivál koordinátora, megálmodója.

A fröccsfesztivál szervezőitől a jótékonykodás sem áll távol. „Árverésre bocsátunk egy Wimbledonból érkezett, Roger Federer világhírű teniszező autogramjával ellátott sapkát. A kikiáltási ár 100 euró, hétfőn 170 eurónál tartott az árverés. A bevételt a dunaszerdahelyi gyermekotthon és az Egyesített Iskola speciális nevelési igényű diákjainak adományozzuk” – közölte Dakó Sándor. Licitálni július 12-én este 20 óráig lehet, a felajánlásokat a fesztivál Facebook-oldalán tehetik meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?