Föld alatti séta a Styx patak mentén

Európa egyik legszebb része a Gömör-Tornai Karszt, ahol a térség legcsodálatosabb geológiai emlékei maradtak fenn a Domica–Aggtelek barlangrendszerben.

Aggtelek/Domica

A természetnek nem lehet parancsolni, kedve szerint formálja a tájat, az emberek által meghúzott határoknak pedig a barlangok fittyet hánynak. Így van ez a Domica–Aggtelek barlangrendszerrel, meg a Baradlával is.

Barlangok határok nélkül

A szlovákiai oldalon, a Rozsnyói járás délkeleti részén a hatalmas tömbként mutatkozó mészkőszirtek és a fennsík alatt több mint huszonöt kilométer hosszúságú barlangrendszer húzódik, amelyet télen-nyáron érdemes meglátogatni. Ennek a földalatti járatrendszernek a központi tengelyét a Styx patak medre képezi, amely a szlovákiai oldalon ered, majd a magyarországi oldalon egyesül az Acheron patakkal, örökösen koptatva, formálva a főként triász kori mészkövet, ahol még feltáratlan járatokat váj és mélyít, hogy sok százezer év alatt újabb hatalmas barlangot alakítson ki. A táj, a karsztvidék meghatározó anyaga, a mészkő a földtörténeti pleisztocén korszakban kezdett lerakódni az Eurázsiát Afrikától elválasztó Thetys óceán partjához közel. A mészkő és a benne kialakult csodálatos cseppkövek lényegében mészvázas tengeri állatkák maradványai, ezek préselődtek össze az idők folyamán különböző geológiai hatások, süllyedések és emelkedések, egymásra tolódások, vulkanikus behatások, erózió és időjárási viszonyok következtében. Mai állapotuk sem végleges, mert az esővíz és a levegőből az esővízzel a föld alá kerülő széngázvegyületek ma is hatnak a mészkőre, formálják a földalatti tájat.

Az ember ősi lakóhelye

Az Aggtelek és környékén lévő karsztos barlangokban ősidők óta él az ember, a barlangrendszer túlnyomó részét már a kőkor embere bejárta, belakta. A barlangrendszer tudományos kutatása, felmérése pedig a 18. században kezdődött el. Bél Mátyás 1742-ben, a Magyarország földrajzát leíró munkájában már említi a Baradla-barlangot, előtte bizonyos Bucholtz György 1725-ben írt munkájában olvasható leírás a Baradláról és a Szilicei jégbarlangról. A barlanghoz közeli Körtvélyesen hunyt el Raisz Keresztély, a barlang első térképének elkészítője, aki 1801-ben és 1802-ben kutatásokat folytatott itt. A rendkívül figyelemreméltó természeti képződménnyel a 19. században még Barthalomaeides László, Andreas Christian Zipser, Jónás József, Csaplovics János is foglalkozott. A Baradla egyike az első látogatható európai barlangoknak. Amikor 1806-ban József nádor idelátogatott, a barlang bejáratát robbantással kiszélesítették, a járatokban hidakat, pallókat építettek, gyertyával világították meg őket. 1817-ben a Habsburg-családból maga Ferdinánd főherceg, későbbi osztrák császár és magyar király is ellátogatott ide. Ők csak afféle látogatók voltak, látogatásuk emlékét tábla őrzi, de aki valóban megérdemli az utókor tiszteletét, az Vass Imre, aki 1825-ben kezdte kutatni a barlangot, s fedezte fel sok új termét. Baradla földalatti járatainak egyikét, a fokozottan védett és talán az általa legjobban felmért barlangot róla nevezték el. Nem lenne teljes a kép, ha nem említenénk meg Petőfit, aki 1845-ben Gömör megyébe tett kirándulásakor maga is meglátogatta az akkor még a Színpad teremnél végződő járatot, s ott a falba véste a nevét. Számtalan denevérnek szolgálnak máig téli alvóhelyül a Baradla járatai, s még további 413 védett állatfaj él itt, valamint igen gazdag és pompás növényvilág. Erről a vidékről könyvtárnyi szakirodalom született már, de megéri személyesen megtapasztalni ennek a barlangrendszernek páratlan hangulatát, a csodás látványt. Rövid, egyórás sétától az egész napos földalatti túrázásig sok mindenre van lehetőség.