Figyeljünk, vigyázzunk jobban egymásra!

Komárom. A Komáromi járás területén az év első hét hónapjában 960 bűncselekményt követtek el, szemben a tavalyi 779 esettel.
A felderítési arány 46,6 százalék, szemben az egy évvel ezelőtti 51,3 százalékkal.

Komárom. A Komáromi járás területén az év első hét hónapjában 960 bűncselekményt követtek el, szemben a tavalyi 779 esettel.

A felderítési arány 46,6 százalék, szemben az egy évvel ezelőtti 51,3 százalékkal. A bűnesetek növekedésének okait Miroslav Adamík, a komáromi járási rendőrparancsnokság igazgatója részben a lakosság szociális helyzetének rosszabbodásában és a fokozódó migrációban látja. Véleménye szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy Komárom határváros, itt található az ország ötödik legnagyobb határátkelőhelye. „Nyugtalanítólag hat a tény, hogy minden igyekezetünk ellenére növekszik az erőszakos bűncselekmények és a rablótámadások száma – mondta az igazgató. – Mi több, ezeket a rablótámadásokat sokszor fényes nappal követik el a tettesek, az esetek felderítésére mégis elég kicsi az esély. Idén például az első hét hónapban regisztrált 38 rablótámadásból csupán 18-at sikerült felderíteni. Az elkövetők szinte azonnal megszabadulnak azoktól a tárgyaktól, amelyek bizonyítékul szolgálhatnak, a sértettek pedig, főleg ha idősebb személyekről van szó, nemigen tudnak személyleírást adni a támadókról. Ezért ezúton is arra kérnénk mindenkit, aki tanúja ilyen erőszakos cselekménynek, tegyen tanúvallomást. Hiszen lehet, hogy holnap ő, vagy egy közeli családtagja lesz a támadás célpontja.”

A helyzet javítása érdekében az állami rendőrség nemrégiben együttműködési megállapodást kötött a városi rendőrséggel, amelynek egyik lényeges pontja a közös, és az eddigieknél gyakoribb járőrözés. Az igazgató ettől mindenképpen javulást remél.

Nem jobb a helyzet a gépkocsilopások terén sem, januártól július végéig 29 járművet tulajdonítottak el a járásban, és mindössze tizenkettőt sikerült megtalálni. Az ellopott járművek között több volt az áruval megrakott tehergépkocsi és kamion. Miroslav Adamík ezzel kapcsolatban a tulajdonosok felelősségére is rámutatott, akiknek inkább a fizetett parkolóhelyeket kellene kihasználniuk, vagy legalábbis kivilágított helyen leparkolniuk éjszakára szállítójárműveiket.

Annak ellenére, hogy júliusban a tavalyihoz képest kedvezően alakult a baleseti statisztika a járásban – hiszen az egy évvel korábbi 67-tel szemben idén júliusban csupán 46 balesetet regisztráltak –, ez a kedvező tendencia már nem mondható el az év eleje óta eltelt időszakra. Míg 2003 első 7 hónapjában 357 baleset történt, addig 2004 ugyanezen időszakában 22-vel több. Öten életüket vesztették (tavaly négyen), a súlyos sérültek száma 19 (tavaly 12), a könnyebb sérüléseket szenvedők száma 89 (tavaly 87) volt. Jó hír viszont, hogy csökkent az ittas vezetők által okozott balesetek száma, mégpedig a tavalyi 20-ról 14-re. Júliusban például egyetlen egy balesetnél sem játszott szerepet az alkohol. Miroslav Adamík szerint ebben közrejátszottak a fokozott közúti ellenőrzések is, amelyeknek elsősorban a megelőzés a céljuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?