Fidesz: nap mint nap kerülnek elő újabb csontvázak

Budapest |

<p>A Fidesz szerint a távozó kormány alkalmatlan gazdaságpolitikai lépései gazdasági vészhelyzethez vezettek, és nap mint nap újabb és újabb csontvázak esnek ki a szekrényekből.</p>

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: nagyon komoly nehézséget fognak jelenteni azok a korábbi elhibázott gazdaságpolitikai lépések, amelyek oda vezettek, hogy a magyar lakosság jelentős mértékben adósodott el devizában.

Az is egyre világosabbá válik, hogy Magyarország és nemzeti fizetőeszköze rendkívül kiszolgáltatott a külső tényezőknek, nemzetközi folyamatoknak - tette hozzá, kiemelve: ennek oka az, hogy elmulasztották a magyar gazdaság megerősítését.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, minden nap a csontvázak zörgésétől hangos, és minél hangosabban zörögnek ezek a csontvázak, annál egyértelműbbé válik, hogy az a gazdasági vészhelyzet, amelybe Magyarország került, egyre súlyosabb.

A szóvivő több adatot is ismertetett: utalt például arra, hogy az elmúlt négy hónapban 5.650 cég ellen kezdeményeztek felszámolást, ami 9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság jelentése szerint a Malév újraállamosításával kapcsolatos állami tranzakciók jelentős többletkiadásokat és így jelentős hiánynövekedést okozhatnak. "Nagyon komoly csontvázak fognak kiesni a szekrényekből a Malév eladása, majd újraállamosítása kapcsán" - vélekedett Szijjártó Péter.

Szólt arról is, hogy az Európai Unió egy hárommillió eurós büntetést akar kiszabni Magyarországra az agrárkormányzat által elkövetett hibák miatt, ugyanis egyes mezőgazdasági területek nem szerepeltek a kifizető Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal nyilvántartásaiban.

Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vezérigazgatója felajánlja lemondását az új kormány illetékes miniszterének, azt mondta: majd a leendő kabinet adott területet felügyelő tárcavezetője eldönti, mit tesz ezzel a felajánlással.

Az adócsökkentéssel összefüggésben hangsúlyozta: minden, az adórendszerrel kapcsolatos lépés megtételénél figyelemmel kell lenniük arra, hogy napról napra esnek ki az újabb és újabb csontvázak, valamint a Varga Mihály Fidesz-alelnök vezette gazdasági tényfeltáró bizottság munkájára.

Mint fogalmazott, az a "bűvészkedés", a szavaknak azon típusú "csűrése csavarása", hogy az egyes adócsökkentések milyen forrásigényekkel járnak, és azokat majd honnan veszik el, "egy nagyon régi és eredménytelen szemléletet hordoz magában". Az adócsökkentés ugyanis elősegíti a gazdasági növekedést, az pedig újabb és újabb forrásokat teremt - jegyezte meg.

Szijjártó Péter a szuperbruttósítás eltörléséről szólva azt mondta: ez is az egyik útja az adócsökkentésnek, amelyre a Fidesz szeretne rálépni.

(Szollár Domokos kormányszóvivő pénteken azt közölte, hogy a szuperbruttó eltörlése mintegy 420 milliárd forintos többlethiányt, a sajtóban megjelent más adócsökkentő intézkedésekkel - a cafeteria adótartalmának megszüntetésével, az innovációs adó eltörlésével - összesen 510 milliárd forintos többletkiadást, 6 százalékos GDP arányos hiányt jelenthet 2010-re.)

A devizahitelesek ügyében a Fidesz szóvivője leszögezte: nem kerülhetnek utcára családok. "A devizahitellel rendelkező családok megvédésének az egyik módja lehet a hitelek forintra való átváltása, az erre vonatkozó terveket, illetve lehetséges menetrendeket a következő gazdasági kormányzat ki fogja dolgozni" - közölte.

A hiánnyal kapcsolatban Szijjártó Péter azt mondta, minél inkább sikerül beindítani a gazdasági növekedést, annál kisebb lesz a hiány mértéke.

Szijjártó Péter a tájékoztatón az MTI kérdésére a kormányprogram benyújtásának időpontjára egyelőre nem tudott választ adni, mivel még nem áll rendelkezésükre a parlament ülésezési menetrendje. Hozzátette, hogy a parlamenti alelnökjelöltek személyéről jövő hét közepén lesz döntés.

A Népszava pénteki számában azt írta - a főpolgármesterre hivatkozva -, hogy személyesen is megvitatná Demszky Gábor Orbán Viktorral a kormány és a főváros viszonyát, és ez ügyben kész mihamarabb találkozni a kijelölt kormányfővel. Erre Szijjártó Péter úgy reagált: megkeresést nem kaptak, de ha Demszky Gábor kíváncsi a Fidesz fővárossal kapcsolatos álláspontjára, akkor "Tarlós István remek felvilágosítást tud neki adni erről a kérdésről".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?