Festményeit a zene ihleti

Géczy Olga és David Aurell festményeiből nyílt kiállítás.GalántaTegnap nyílt meg a Kép – zene – szó című kiállítás a galántai reneszánsz kastélyban.

Géczy Olga és David Aurell festményeiből nyílt kiállítás.

Galánta

Tegnap nyílt meg a Kép – zene – szó című kiállítás a galántai reneszánsz kastélyban. A galántai születésű Géczy Olga és amerikai származású férje, David Aurell festményeiből nyílt tárlat június 10-ig tekinthető meg.

Géczy Olga karnagy, képzőművész alkotásait Kodály Zoltán kórusművei ihlették. A tárlaton Gé-

czy Olga férje, David Aurell amerikai műépítész, festőművész alkotásai is megtekinthetők.

A kiállítást Prokopp Mária művészettörténész nyitotta meg. A megnyitón a Galántai Kodály Zoltán Daloskör előadását hallhatták az érdeklődők, vezényelt Józsa Mónika karnagy. Géczy Olga Galántán született, családját 1946-ban telepítették Magyarországra, Budapestre. Már gyerekkorában foglalkoztatta az éneklés, a karéneklés. A Vendel utcai Tanítóképzőben tanult, ahol Andor Ilona kórusában énekelt. Itt találkozott Kodály Zoltánnal, aki nagy hatással volt rá. A Zeneakadémia karvezető karán tanult tovább. 1969-ben alapította meg a Bartók Béla Kamarazenekart.

1975-től 2010-ig élt külföldön, ahol karmesterként dolgozott. Géczy Olga festőművész, a kaliforniai Ventura College-ban szerzett festőművészi képesítést. Képeit kiállították már Párizsban, Zürichben, Cannes-ban, Kobeban (Japán), Rómában, Londonban, Budapesten, Pécsett és Galántán. Műveit a zene, főleg Kodály Zoltán és Bartók Béla művészete ihleti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?