Sikeresen pályázott a városi művelődési központ a környe- zetvédelmi minisztérium Enviromentális Alapjánál – tájékoztatott Varga Anna, a vmk igazgatója.KomáromAz ablakok és az ajtók cseréjére, valamint az épület hőszigetelésére 120 ezer euró támogatást kapnak, a város 5 százalék önrésszel, 6000 euró
Felújítás a művelődési központban
Sikeresen pályázott a városi művelődési központ a környe- zetvédelmi minisztérium Enviromentális Alapjánál – tájékoztatott Varga Anna, a vmk igazgatója.
Komárom
Az ablakok és az ajtók cseréjére, valamint az épület hőszigetelésére 120 ezer euró támogatást kapnak, a város 5 százalék önrésszel, 6000 euróval járul hozzá a költségekhez. A kivitelezőt közbeszerzés útján választják ki, ha minden jól megy, augusztus végén megkezdődhetnek és október végére már be is fejeződhetnek a munkálatok. A nyolcvanas évek elején még a csehszlovák–szovjet barátság házának épült komplexum – ahová 1990-ben a városi művelődési központ költözött – energetikai szempontból nagyon pazarló volt, télen a bejárat feletti álmennyezeten ömlött be a hideg, az ablakok, ajtók sem zárnak megfelelően. Átadása óta komolyabb külső felújítást (a tető javításán kívül) nem végeztek az épületen.
A pályázatot a városi hivatal fejlesztési főosztálya dolgozta ki, 200 ezer euró összegre, ami magában foglalta volna a tető szigetelését is; mivel az elnyert összeg ennél alacsonyabb, a tetőfelújítás valószínűleg most elmarad. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.