Felszámolják az utcai telefonfülkéket

Nyitra |

<p>Nyáron már egyetlen telefonfülke sem lesz a városban, a járásban is csak négy marad. A Slovak Telekom szerint nem kifizetődő az üzemeltetésük, van olyan automata, amelyről hónapok óta senki nem hívott, de a többibe is csak pár eurót dobtak be.<br />&nbsp;</p>

A távközlési társaság szóvivőjétől, Tomáš Palovskýtól megtudtuk, a telefonfülkék üzemeltetése akkor nem veszteséges, ha legalább 20 eurós bevételük van havonta. „Ezt ma, a mobiltelefonok korában már csak nagyon kevés fülke produkálja, többnyire a kórházak, pályaudvarok közelében, menekülttáborokban vagy eldugott falvakban, ahol idős emberek élnek. Ezért döntöttünk úgy, hogy idén az egész országban megszüntetjük azokat a telefonautomatákat, amelyek veszteségesek” – mondta a szóvivő. 2003-ban Szlovákiában több mint 16 ezer telefonautomata üzemelt, tavaly már csak 3129, és az idei felszámolás után alig 200 marad. Nyitrán 2012-ben még 90 telefonfülkéből lehetett hívni, ma a városban öt van. Ezek közül háromból idén még nem hívott senki, a másik kettő bevétele összesen 15 euró volt.

A telekommunikációs hivatal tavaly nyáron döntött arról, hogy Slovak Telekom nem köteles telefonfülkéket üzemeltetni. A cég akkor kezdte felmérni az utcai automaták kihasználtságát és döntött úgy, hogy a 95 százalékukra nincs szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?