Felmérést végeztek a dolgozó szülők között

Érsekújvár |

<p>Hét városi óvodából júliusban kettőt, augusztusban egyet nyitnak ki Érsekújvárban. Ebben a hónapban a Széchényi és a Vágóhíd utcai óvodában fogadják a gyerekeket. Augusztus 22-ig a Nyitra-parti óvodát nyitják ki a járási székhelyen.</p>

A városi óvodákban már néhány hónappal ezelőtt felmérést végeztek a szülők körében, hogy kik tartanak igényt az óvodák nyári szolgáltatásaira. Gondoltak azokra a szülőkre, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy a nagyszülőknél vagy a rokonoknál helyezzék el a gyereküket. A szülők kérésére esett a választás három városi óvodára, a Széchényi téren levő központban mind a hat osztályba várják a gyerekeket. Különféle foglalkozásokat, képzőművészeti és sportnapokat rendeznek, hogy a más óvodából érkező gyerekek is örömmel vegyenek részt a foglalkozásokon.

A Vágóhíd utcai óvodában azt tervezik, hogy a legtöbb foglalkozást a szabadban tartják. Augusztusban a Nyitra-part utcai óvodában is a megszokott időben várják a gyerekeket, 6.30-tól 16.30-ig vállalják a felügyeletüket. A nyári nyitvatartási időről az óvodákban, valamint a Castrum Novum ingyenes önkormányzati hetilapban is tájékoztatták a szülőket. Néhány évvel ezelőtt Érsekújvárban minden óvodát kinyitottak július 1-jétől augusztus 12-ig. A szülők egy része elégedetten fogadta ezt a megoldást, mert így csak két hét szabadságot kellett kivenniük a nyár végén, és a gyerek a megszokott épületbe, közösségbe járhatott. Az óvodapedagógusok és néhány szülő azonban a korábban bevált módszert tartotta jónak, amikor az óvodákban igény szerint egyeztették a nyári nyitva tartást.

A nagyobb létszámú, hat–hét osztályos nevelési központokban valóban jó megoldásnak bizonyult a módosítás. A kisebb létszámú óvodákban azonban, amelyeket csak néhány gyerek látogatott szünidőben, nehezebben oldották meg a helyzetet. A törvény szerint nyáron is két pedagógusnak kell felügyelnie a gyerekekre, a szakácsnőknek főzniük kell, ami egyáltalán nem volt kifizetődő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?