Felmentették az orvosnőt

Trencsén |

<p>A Trencséni Járásbíróság ma felmentette Alena L. mentőorvost az emberölés vádja alól. A vád szerint az orvosnő 2008 márciusában nem volt elég körültekintő, és ez egy ember halálához vezetett.</p>

A jelzett időpontban a máriatölgyesi börtönbe hívták ki a mentőt, ahol egy rab magas lázzal feküdt. A vád szerint az orvosnő rosszul értékelte ji a helyzetet, nem biztosította a szükséges kivizsgálásokat, a beteg pedig másnap reggelre, vírus okozta tüdő- és szívproblémák miatt meghalt. A bíró szerint azonban nem lehet bizonyítani az összefüggést a beteg halála és az orvosnő eljárása között. Ugyanezt két orvos szakértői vélemény is megerősítette.

"Kezdettől fogva meg voltam győződve ügyfelem ártatlanságáról, és örülök, hogy a bíróság a vád alól felmentette őt. Az ügyészen múlik, hogy él-e a fellebbezés lehetőségével" - monda Igor Nitriansky, Alena L. ügyvédje. Az elhunyt Ján F. testvére azonban nem volt elégedett az ítélettel. Természetesen fellebbezünk - mondta. Az ügyész 15 napon belül dönt arról, fellebbez-e az ítélet ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?