Felavatták Antall József mellszobrát

V. KRASZNICA MELITTAKolozsnéma. Vasárnap a komáromi járásbeli községben felavatták Antall József néhai magyar miniszterelnök mellszobrát.Az Antall József Alapítvány az egykori miniszterelnök halálának 20.

V. KRASZNICA MELITTA

Kolozsnéma. Vasárnap a komáromi járásbeli községben felavatták Antall József néhai magyar miniszterelnök mellszobrát.

Az Antall József Alapítvány az egykori miniszterelnök halálának 20. évfordulója alkalmából indította el azt a kezdeményezését, amely szerint minden nagyobb határon túli területen szobrot emel Antall Józsefnek. Az elsőt 2013. december 22-én Székelyhídon leplezték le, a kolozsnémai a második a sorban. A szoborállításról Makay Zsolt, az alapítvány elnöke, valamint Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke állapodott meg az év elején. Makay beszédében kiemelte: Antall eszméi tiszták, követhetők. „Miniszterelnöksége idején a nemzetnek megadatott pár év, amikor nem kellett állandóan gyanakodnia vezetőire. Számára nem volt kérdés, hogy kelet vagy nyugat felé fordítja-e az ország szerekét, nem volt kérdés, nyit-e illegális számlákat bárhol külföldön. A történelem kiemelkedő pillanatában tudott olyan államot teremteni, ahol a jónak, az erkölcsnek és az illemnek új értelmet adott” – mondta Makay. Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, köztársaságielnök-jelölt emlékeztetett arra, hogy Antall nemzetben gondolkodott, és azt mondta, lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke. Azt nézte, ami összeköt minket, szobra a Felvidéken is az összefogást hirdeti. „Hitelessége, a nemzet iránti elkötelezettsége, az az elszántság, amellyel saját érdekeit háttérbe szorítva, egészségének rovására is a közösségért tevékenykedett, példaként szolgálhat mindannyiunk számára” – mutatott rá Bárdos. Kolozsnéma azon kevés településeink egyike, ahol a magyarok aránya a 2001-es és 2011-es népszámlálás között nem csökkent, sőt, enyhén emelkedett. Szalay Rozália polgármester úgy fogalmazott, az, hogy községükben állhat Antall József mellszobra, megtiszteltetés, elismerés számukra. Petheő Attila kiemelte: Antall József úgy kormányozta az országot, hogy az ország, a nemzet érdekeit mindig a pártja és saját érdekei elé helyezte. „Az Antall József-szobor itt, Kolozsnémán azt üzeni nekünk, hogy a szlovákiai magyar nemzetrész ügye pártokon felül áll. Egyben a közösség jelzése a megosztottság ellen” – tette hozzá.

A süttői márványalapzatra helyezett bronz mellszobor Babusa János szobrászművész alkotása. Makay Zsolt az Alapítvány nevében megígérte: minden év december 12-én, Antall József halálának évfordulóján eljönnek, hogy közösen emlékezzenek a helyiekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?