Február végéig érvényes a dunaszerdahelyi hűségkártya

Dunaszerdahely |

<p>Bevezetése óta töretlen a dunaszerdahelyi önkormányzat által kiadott, kedvezményekre feljogosító hűségkártya népszerűsége. A tavalyiak érvényességét a képviselő-testület 2011. február végéig meghosszabbította, az újakat egy héten belül kezdik kézbesíteni.</p>

A hosszabbítás által az önkormányzat időt nyert annak megállapítására, a város lakosai közül ki jogosult a hűségkártyára. A programot a városi hivatal öt évvel ezelőtt azzal a céllal indította útjára, hogy növelje az adó- és illetékfizetési fegyelmet. A hűségkártya mindazoknak alanyi jogon jár, akiknek nincs tartozásuk a várossal szemben, illetve semmilyen területen nem folyik ellenük szabálysértési eljárás. Kiadását idén sem kell kérvényezni, a jogosultaknak kézbesítik.
A közel 23 ezres lélekszámú Dunaszerdahely felnőtt lakosai közül tavaly mintegy tízezren kaptak hűségkártyát, mely a városi intézményekbe, egyebek mellett kedvezményes belépésre jogosít a jégpályára és a termálfürdőbe. Tulajdonosai olcsóbban válthatnak parkolókártyát és ingyen parkolhatnak a fizetős övezetben, ugyanakkor kedvezményesen utazhatnak a városi autóbuszon. A város további engedményeket nyújt az óvodákat, valamint a szabadidőközpontot látogató dunaszerdahelyi gyerekeknek, s a jövőben bővülhet a kedvezmények köre.
A 2011-es új hűségkártya küllemében változik – kék helyett arany színben pompázik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?