Ezüst gazdaság kiállítás és vásár Komáromban

Ezüst gazdaság kiállítás és vásár
Dél-Komárom |

Két napon át – tegnap és ma –, több mint 120 kiállító részvételével zajlik a Monostori erődben az Ezüst gazdaság nemzetközi kiállítás és vásár, amelyhez hasonlót eddig csak Párizsban rendeztek.
 

Az eseményen azok a gyártók, vállalkozók, szervezetek, társulások kaptak bemutatkozási lehetőséget, amelyek elsősorban az 50+ generáció számára gyártanak termékeket, kínálják szolgáltatásaikat. A főszervező, a Rába–Duna–Vág Európai Területi Társulás partnereivel közösen azzal a céllal hívta életre a rendezvényt, hogy felhívja a figyelmet e korosztály megváltozott vásárlói magatartására, a tényre, hogy az ezüst gazdaság piacát alkotó 50+ korosztály is képes ösztönözni a gazdaságot azzal, hogy új termékek, új szolgáltatások iránt érdeklődik, amire a piacnak is fel kell készülnie. A megnyitón elhangzott, hogy az öregedés valamennyi európai társadalom problémája, ám Popovics György, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnökének szavai szerint önmagában a nyugdíjkorhatár kitolása nem segít ezen. Megoldást az aktív öregedés program kínálhat, ennek a szellemében rendezték meg a mostani kiállítást és vásárt.
 

Kapcsolódó cikkünk

A kiállítók az élet legkülönfélébb területein tevékenykednek, mint például a turizmus, az idegenforgalom, a gyógyfürdők, az alternatív gyógyászat, az egészséges életmód, a szépségipar, a jóga, továbbá biotermékek, fogyasztási cikkek, háztartási berendezések, gyógyászati kellékek, elektromos autók, kerékpárok gyártói, forgalmazói vagy éppen munkaerő-kölcsönzéssel, pénzügyi tanácsadással, biztosításokkal foglalkoznak. Jelen van több nyugdíjasszövetkezet, amelyek a nyugdíjasok munkavállalását segítik. Az a magyarországi nyugdíjas, akit ilyen szövetkezeten keresztül alkalmaznak, olyan előnyöket élvez, mint a rugalmas munkaidő-beosztás, kedvezőbb adózási feltételek és a jövedelemkorlát eltörlése. A dél-komáromi Brigetio gyógyfürdő a turisztikai-üdülési szolgáltatás mellett munkalehetőséget is kínál nyugdíjasok részére. A szlovákiai Pro Socia szolgáltató például gyerek- vagy idősgondozókat keres az aktív nyugdíjasok körében, mert, mint a társaság képviselője elárulta, a hatvanas korosztályhoz tartozó hölgyek jelentik számukra a legmegbízhatóbb munkaerőt. Több standon lehet biotermékeket kóstolni, masszázsokat, terápiákat kipróbálni.

A szervezők zenei és gyerekprogramokkal is várják a látogatókat ma 18 óráig. A rendezvény ingyenes, és a kiállítás ideje alatt a Monostori erőd további állandó tárlatai is ingyen megtekinthetők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?