Régió

Évközben még több gyereket várnak a felújított óvodába

Andód | Már az átadási ünnepség előtt birtokukba vehették az andódi óvodások a korszerű játszóteret. Puss Péter, Andód polgármestere örömmel számolt be arról, hogy szeptembertől két óvodai csoportot nyithattak a községi intézményben.
Száz Ildikó

2020. szeptember 11. 15:19

Andódi óvodások a felújított játszótéren

Komoly eredménynek tartják az Érsekújvárhoz közeli településen, hogy több sikertelen pályázat után végül kedvező elbírálást kapott a pályázatuk, és mintegy ötvenezer eurót fordíthattak az óvoda felújítására.

Puss Péter, Andód polgármestere

„Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy Andód legfiatalabb lakosai megfelelő körülmények között nevelkedjenek, és családbarát környezetben, színvonalas óvodai nevelésben részesüljenek. A Bethlen Gábor Alaptól kapott támogatásból új játszóteret építettünk, és felújítottuk az óvoda konyháját, korszerűsítve a vízvezeték- és a fűtésrendszert”

– mondta Puss Péter.

A község vezetése elégedetten nyugtázta, hogy remek visszajelzéseket kapnak a városi iskolákból az andódi óvodások felkészültségéről, rátermettségéről. Az átadási ünnepségen, melyen részt vettek a községi hivatal alkalmazottai, a képviselők, Lukács Imre, Kamocsa polgármestere, valamint Czibula Ádám, a Bethlen Gábor Alap felvidéki irodájának az igazgatója is, az óvodások magyar hagyományőrző műsorral köszöntötték a látogatókat. Czuczor Gergely bencés pap, költő és nyelvész szülőfalujában jelenleg huszonnégy gyerek látogatja az óvodát, és az idei tanévben további három óvodást fogadhatnak.

Ünnepi műsor az óvoda udvarán

A kiscsoportban és a nagycsoportban magyar és szlovák nevelési nyelvű foglalkozások zajlanak szakképzett, fiatal óvodapedagógusok vezetésével. Andódon korábban ügyes, ötletes megoldással sikerült felújítani az óvoda tetőszerkezetét olyan módon, hogy a tetőtér egy részében bérlakásokat építettek. A másik emeleti részt most vehették birtokukba az óvodások és a nevelőik. A községben 1991-ben 1248 lakos élt, jelenleg több mint 1500 lakosa van. Ez annak is köszönhető, hogy Andódon Czuczor Mária egykori polgármester jóvoltából az elsők között indították el a bérlakás programot.

Andódi óvodások hagyományőrző műsora

Első körben huszonhét, majd az óvoda feletti tetőtérben tizenkét lakást adtak át, végül szemrevaló kétszobás bérházakat is építettek, és új utcákat nyitottak, ahol több fiatal család építkezik.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
iskola

Matovič új tesztelési módszerrel állhat elő

A vitatott állásfoglalás az Európai Uniót a Szovjetunióhoz, a kommunista diktatúrához hasonlítja⋌(TASR-felvétele)

Hunyadi: A jogállamisági mechanizmust elutasító állásfoglalás több félrevezető információt tartalmaz

koronavírus rendőrség határ

December 7-től az ingázóknak is tesztet kell felmutatniuk a határon

maradona

Adiós, Diego!

országos tesztelés

Több Regionális Közegészségügyi Hivatal is tesztelőpontot hoz létre

Balázs Fecó mti
Frissítve

Elhunyt Balázs Fecó

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.