Esélyt kapnak a szociálisan rászorulók

Dunaszerdahely |

<p>Terepmunkával a közösség aktivizálásáért elnevezéssel Dunaszerdahely önkormányzata és a Romológiai Intézet európai uniós támogatással próbál segítséget nyújtani a városban élő, a társadalom peremére szorult roma családoknak.</p>
<p> </p>

A program 2012 februárjában indult, célja, hogy segítséget nyújtsanak a szociálisan hátrányos helyzetű embereknek. A támogatási szerződést 2012 februárjában két évre írta alá a város önkormányzata, a vissza nem térítendő összeg 94 488 euró. A programnak két diplomás koordinátora van, őket három asszisztens segíti. A szociális terepmunkások munkája a 8 órás munkaidő mellett 24 órás szolgálatot jelent, foglalkoznak az adósságok problémájával, a jövedelem beosztásával, felügyelik a gyerekek iskolalátogatását, valamint az iskolakezdésre való felkészítést. A terepmunkások közvetítenek a szolgáltatók, a hivatalok és a hátrányos szociális helyzetű lakosok között. Napi kapcsolatban állnak velük, és mindenben megpróbálnak a segítségükre lenni.

Dunaszerdahelyen már hetedik éve fut hasonló program, amellyel a romák problémáit igyekszik megoldani a város, a jelenlegi projektet is ez alapján készítették elő. A Romológiai Kutatóintézettel pár éve közösen kidolgoztak egy programot Második esély elnevezéssel. Ravasz József romológus elmondása szerint a munka nagyon összetett, hiszen az itt élő családok a legkülönfélébb problémákkal küzdenek. ,,A program elsődleges célja, hogy felmérje a hátrányos helyzetű emberek körülményeit, gondjait, és ezek ismeretében segítse őket eligazodni az életben” – közölte Ravasz József.

A Második esély programot már több helyen alkalmazzák Kelet-Szlovákiában is. „Nem állítjuk, hogy megtaláltuk a megoldást, de ráakadtunk egy módszerre, amellyel ezeken az embereken részben segíteni tudunk” – közölte a projekt kapcsán Ravasz József.

Szabó Csilla

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?