Értékes középkori freskók kerültek elő Zselízen

fresó
Zselíz |

Három éve kezdődött a zselízi Szent Jakab plébániatemplom freskóinak felújítása. A napokban a templom déli oldalán egy befalazott kis oltárfülke kibontása után egy eddig ismeretlen freskó került elő.

A falikép Alexandriai Szent Katalint ábrázolja. A szakemberek szerint a freskó rövid időn belül teljes pompájában is megcsodálható lesz. A páratlan leletre Csonka Ákos helytörténész hívta fel figyelmünket. Lelkes lokálpatriótaként a kezdetektől figyelemmel kíséri a munkát. „A mintavételezés három éve kezdődött. Majd pályázati pénzből, az Emberi Erőforrások Minisztériumának 6 millió forintos támogatásával három freskót is sikerült restaurálni” – számolt be az eddigi eredményekről.

A zselízi Szent Jakab plébániatemplom a 14. század második felében épült. Oltárának alapja római kori. A szentély és a déli fal egy része gótikus eredetű. A II. világháborúban tornyát a visszavonuló német csapatok robbantották fel. A beomlott tornyot és a hajót az ötvenes években modern stílusban építették újjá. A hagyomány szerint a templomot bűnbánatból Becsei Vesszős György építtette. Halála után lánya, Margit felügyelte az építést. A templomot díszítő freskók 1353 és 1388 között készültek. „A korabeli források 14 faliképet említenek. Ezek közül eddig mindössze 5 került elő. Felfedezésükről 1884-ben a Vasárnapi Újság is részletesen beszámolt” – mondta Csonka Ákos.

A beszámoló szerint a falfestményekre a templom restaurálása közben bukkantak: a festés alatt ugyanis áttörtek a freskók színei. Ekkor került elő a Becsei Vesszős György végítéletét, Szent Mártont, Jézus sírba helyezését, Veronika kendőjét és a Szent Borbálát, valamint Cecíliát ábrázoló falikép. „Sajnos ez utóbbi jelentősen megrongálódott, ezért az eredeti freskót csak reprodukálni lehet. Közvetlenül mellette azonban a napokban egy másik falikép darabja is előtűnt A restaurálást vezető Koreň Péter szerint elképzelhető, hogy Szent Mihályt rejti a torz” – tájékoztatta lapunkat Csonka, aki hozzátette, bízik abban, hogy a középkori kincseket rejtő templom többi titkára is fokozatosan fény derül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?