Erdélyi János Napok Nagykaposon

Az első Erdélyi János ünnepséget 1914-ben tartották az Ung-vidéki városban.NagykaposA hét végén tartották meg a hagyományos Erdélyi János Napokat.

Az első Erdélyi János ünnepséget 1914-ben tartották az Ung-vidéki városban.

Nagykapos

A hét végén tartották meg a hagyományos Erdélyi János Napokat. A rendezvénynek nagyrészt a Nagykaposi Magyar Közösségi Ház adott otthont.

Gabri Rudolf, az intézmény igazgatója elmondta, Erdélyi János szobrának megkoszorúzását követően ünnepi önkormányzati ülés következett, melyen átadták a díszpolgári címeket. Herczegh Melinda és Mikolay Imre Nagykapos díszpolgára. A magyar házban felléptek a dobóruszkai Dobó István Alapiskola diákjai, valamint az Erdélyi János Vegyes Kar. Az érdeklődők ez után Herczegh Melindával, Mikolay Imrével, Skultéty Csaba özvegyével, Márta asszonnyal, valamint Lakatos Deniszával, az Ung-vidékieik a gulágon című könyv társszerzőjével beszélgethettek. A könyv bemutatója után a budaházai Vályi házaspár gyermekük születése alkalmából átvehette az Ung-vidéki vándorbölcsőt, mely Áder János feleségének, Herczegh Anitának a közbenjárásával jutott el Nagykaposra. (A Vándorbölcső mozgalmat az id. Czotter Ferenc által 1978-ban alapított Ágymester Manufaktúra cég indította 2012-ben azzal a céllal, hogy felelevenítse azt a régi hagyományt, amikor a kisbabákat még bölcsőben ringatták és a kiságyak több nemzedéken keresztül családról családra öröklődtek. Az ötlethez 2012-ben csatlakozott a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, amellyel közösen hat vándorbölcsőt adományoztak különböző szervezeteknek, amelyek vállalták, hogy gondoskodnak a kiságyak vándoroltatásáról. A bölcsők pár hónapig vannak minden családnál, majd közvetlenül vagy sorsolás után továbbadják egy másik családnak, ahova épp újszülött érkezik.) Az Erdélyi János Napok zárórendezvényeként a résztvevők megkoszorúzták a magyar házban található emléktáblát is, melyet az Ung-vidékről munkatáborokba elhurcoltak tiszteletére állítottak.

Tavaly Nagykaposon a költő és néprajztudós híres művének, a Magyar népköltési gyűjtemény első megjelenésének 170. évfordulója alkalmából emlékévet hirdettek. Dokumentumportált hoztak létre, melyen a társulás tulajdonában levő összes Erdélyivel kapcsolatos anyagot – levelet, könyvet és fotót – elérhetővé tették a nyilvánosság számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?