Enyhén csökkent az influenzások száma a Nagykürtösi járásban

váróterem k

December 4. óta 13 százalékkal emelkedett az akut légúti megbetegedésben szenvedők száma a Nagykürtösi járásban – tájékoztatott Mária Kotorová, a Nagykürtösi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) járványügyi osztályának vezetője.

Kotorová elmondta, összesen 716 akut légúti megbetegedést jelentettek a körzeti orvosok és a gyermekorvosok, ebből a 49. naptári héten 100 influenzaszerű megbetegedést regisztráltak. „Az előző, 48. hetet tekintve ez közel egy százalékkal kevesebb, mint az azt megelőző héten” – mondta a szakember.

Kotorová tájékoztatása szerint a 15-19 évesek között van a legtöbb fertőzött. „A betegség 31 személynél okozott szövődményt, ami az összes akut légúti megbetegedés 4,3 százalékát teszi ki” – közölte. A leggyakoribb komplikáció a középfülgyulladás és az arcüreggyulladás volt.

Az említett időszakban helyi járványokat is regisztráltak, emiatt a járás egyik óvodájának bezárását javasolta a RÚVZ. A 49. naptári héten tíz Covid-19-fertőzöttet jelentettek a járásból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?