Emberfeletti küzdelem folyt az újszülöttek megmentéséért

A kisbaba kifejlődéséhez 40 hét kell. Aki korábban érkezik, segítségre szorulSomogyi Tibor felvételei Dr. Bauer Ferenc négy héttel a tragédia után sem tudja leplezni kétségbeesését, képtelen feldogozni a csecsemők halálát. – Az ember évtizedekig épít valamit, harcol a természet törvényei ellen, és bár erőfeszítéseinket – a hazai statisztikák szerint – zömmel jelentős siker koronázza, amikor elveszítünk egy emberkét, romba dől minden. Valamennyien úgy érezzük, belőlünk is meghalt egy darabka. Hiába tudatosítjuk: ha nem a szlovákiai öt perinatológiai központ egyikében, hanem a hagyományos osztályon születtek volna meg a nem egészen ezergrammos babák, a hagyományos műszerek bevetésével esélyük sem lett volna a túlélésre. Nem akarok mentegetőzni. A vizsgálat még tart, beigazolódni látszik, amit feltételeztünk: a betegellátásban nem követtünk el mulasztást.

A nehéz órákat a főorvos szinte percről percre vissza tudja idézni. Az ügyeletes orvos éjjel telefonon közölte vele, hogy az osztályon a 15, kis születési súllyal kezelt csecsemő közül öten sokkos állapotba kerültek, szívritmuszavar alakult ki náluk, egyes szerveik kezdték felmondani a szolgálatot. A főorvos kiadta az utasításokat, berohant a kórházba. Ekkor már nemcsak az öt, válságos állapotban levőt féltette, hanem az osztály többi betegét is. – A kicsik kombinált tüneti kezelést kaptak, a létező legkorszerűbb antibiotikumokat adták nekik, a Szlovákiában egyedülálló oszcillátorral (magas frekvenciájú lélegeztetőgép) és más műszerekkel próbáltuk megmenteni őket. Mivel megszületésük után egyszer már átvészeltek egy nagyon-nagyon kritikus időszakot, most is mindent megtettünk értük – emlékezik vissza a főorvos. – A babának a születés a legmegrázóbb pillanat, hiszen az anyaméhen belül a placenta biztosította számára a fejlődéshez szükséges feltételeket. Mi tudjuk csak igazán, hogy az élet első nagy csatája: megszületni és alkalmazkodni a kinti körülményekhez. Rendszerint csak a gyerek világra jövetele, a méhen kívüli életre való átállása után derül ki, nincsenek-e veleszületett rendellenességei, a kismama esetleges fertőzése nem hagyott-e nyomot szöveteiben, szerveiben. A koraszülötteknél mindig nagyobb a sérülés veszélye. Ezért van szükség a koraszülött- és intenzívrészleggel rendelkező újszülöttosztályokra, ahol a műszerek, a gyógyszerek, az orvosok és az ápolók segítségével behozhatják óriási lemaradásukat. A gépek helyettesítik fejletlen szerveiket, csak úgy tarthatók életben, ha a táplálékot is egyenesen a véráramukba juttatjuk, mivel az emésztőrendszerük sem működik. Az infúziót – zsírok, ásványi anyagok, vitaminok – helyben, személyre szabottan állítjuk össze, steril körülmények között. Mivel felmerült bennünk a gyanú, hogy egyszerre ötnél mégis a táplálék okozhatta a fertőzést (az alkalmazottaktól vett törletek negatívak voltak), az amúgy is szigorú higiéniai szabályokat tovább szigorítottuk. Sajnos egyetlen egészségügyi intézetben sem zárhatók ki a nozokomiális kórházi fertőzések. Azoknál a gyerekenél, akiknek súlya megszületésükkor nem éri el az 1500 grammot, a nozokomiális fertőzések előfordulási aránya világviszonylatban eléri a 20–40 százalékot. A fejlett csecsemő immunrendszere játszva legyőzi a bacilusokat. A „harc” rendszerint lázban nyilvánul meg. Ám a koraszülöttek védekezőrendszere nem fejlődött ki. Amikor a sajtóban megjelentek az első hírek az esetről, számos tollforgató belázasodott csecsemőkről tudósított. Istenem, bárcsak lázasak lettek volna a mi kis törpéink, hiszen ez azt jelentette volna, hogy működik az immunrendszerük! – tört ki fájdalmasan a főorvos.

A fertőzés miatt november 14-e óta a helyi terhes asszonyok a szomszédos kórházakban szülnek. A koraszülöttosztályt fertőtlenítették ugyan, ám a rászorulókat csak a megismételt vizsgálatok eredményeinek összesítése után fogadhatják. A többi csecsemőt továbbra is ott kezelik. – Nagyon nehéz a szívem, de azzal nyugtatom a kollégákat, hogy a tragédiákkal is számolnunk kell. Közösségünk minden egyes tagja egy emberként küzdött az öt baba életéért. Mindnyájunk lelkiismerete tiszta, mégis nagyon nehéz folytatni. Persze, nem az a dolgunk, hogy sírjunk. Mi annak idején vállaltuk az úttörő szerepét, újabb és újabb, jobb, korszerűbb, külföldön bevált módszereket tanulunk, s vezetünk be a gyakorlatba. Mivel 1999 óta klinikai munkahelyként, 2000 novemberétől az Orvostovábbképző Intézet részeként működünk, tapasztalatainkat megosztjuk mind az egyetemistákkal, mind a kollégákkal – magyarázza a főorvos, aki az Újszülöttgyógyászok Szlovákiai Társaságának elnökeként a nemzeti újszülöttprogram elfogadását szorgalmazza. Amikor a többi kis beteg állapota iránt érdeklődünk, gondterhelt arcán halvány mosoly suhan át.

– Nem merem elkiabálni, kedd óta a három csecsemő nem szorul antibiotikumos kezelésre. Megnyugtató, hogy a szülők továbbra is megbíznak bennünk, ők ugyanis látták emberfeletti küzdelmünket. Nem sejtjük, hogy a látszatra egyformán súlyos állapotban levő babák közül három hogyan győzte le a fertőzést. Talán az égiek is segítettek...

Bauer Ferenc főorvos: „Egy-egy újszülött elvesztésébe valamennyien belehalunk egy kicsit”. Bauer Ferenc főorvos az osztályon történtekről már azon az éjszakán értesítette a kórház igazgatóját. Az egészségügyi minisztérium gyermekgyógyász-szakértőjének bevonásával bizottság alakult, az osztályon szigorították a higiéniai-epidemiológiai előírásokat. Amikor kiderült, hogy a szülő nőket a szomszédos kórházakba irányították, a sajtó nyomására – majd‘ két hét elteltével – dr. Marian Karvaj igazgató sajtótájékoztatót tartott. – Nem volt szándékukunkban agyonhallgatni az ügyet. Akkor sem, ha esetleg hibát követtünk volna el. Egyre több a bizonyíték arra, nem emberi mulasztás következménye a fertőzés. De amíg nem kapjuk meg a bizottság jelentését, nem bocsátkozunk találgatásokba. Az persze bánt, hogy akadnak, akik az ügy miatt megkérdőjelezik a 105 éves érsekújvári kórház harmadik kategóriába sorolását. Noha a 878 ágyas intézetünk nem a megyeszékhelyen van, ezentúl „kerületi” kórházi ellátást nyújtunk. A koraszülöttosztályon nemcsak a járás, hanem a komáromi, galántai, dunaszerdahelyi és vágsellyei régió súlyosan beteg koraszülötteit kezeljük, az idegsebészeti osztályon ellátjuk a Privigye–Trencsén–Dunaszerdahely– Komárom, valamint a Somorjától Nagykürtösig terjedő körzetekből érkező betegeket. Mellesleg az ugyancsak magas szintű neurotraumatológiai gondoskodás 1 millió lakost érint. A belgyógyászati klinika főleg a szívbetegeknek nyújtott szolgáltatások végett (szívritmuszavarok kezelése, ritmusszabályozók beültetése) keresett, vonzáskörzetébe 600 ezer lakos tartozik – tájékoztatott az igazgató. Sajnálatosnak tartja a két csecsemő halálát, de hangsúlyozza: hetekig, hónapokig bizonytalan, életben maradnak-e a nagyon beteg, ezer gramm alatti csecsemők. Mivel a koraszülöttosztály sem kap kiemelt anyagi támogatást, a többi kórházi részleg rovására gyógyítják a csöppségeket.

– Az eddig érvényben levő higiéniai előírások miatt drágább lett az üzemelése, az újabb szigorítás újabb többletköltségeket jelent. Lehet, hogy túlzásba visszük az óvatosságot, de nem tehetünk mást. A kórház működésére a fizetésemelések után havi 40 helyett 44–45 millió koronára lenne szükség, a biztosítóktól viszont csak 25–30 milliót kapunk. 1998-ban, amikor újra kineveztek a kórház élére, 250 milliós adósságot örököltem. Takarékossági intézkedéseket vezettem be, így évente csak 20 millióval növeltük adósságainkat. A betegeket nem utasítjuk el, nem küldjük máshová, ha kell, a szomszédos kórházakat is kisegítjük. Most jelezte a komáromi kórház igazgatója, vegyük át néhány vesebetegüket, mert december 6-tól fizetésképtelenség miatt valószínűleg szünetelteni fogják a dialízisközpontot. Bízunk benne, hogy jövőre javul anyagi helyzetünk, s ezt a betegeink is érzékelni fogják – közölte az igazgató.