Először tartottak Szent István napján emlékestet Érsekújvárott

Érsekújvár. Éjszakai tűzijátékkal záruló, Szent István-napi emlékesten vettek részt csütörtökön a város lakosai és a környező települések polgármesterei.

Érsekújvár. Éjszakai tűzijátékkal záruló, Szent István-napi emlékesten vettek részt csütörtökön a város lakosai és a környező települések polgármesterei.

A város történelmének első, ilyen jellegű rendezvényét megtisztelte jelenlétével Szigeti László oktatási államtitkár, Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, továbbá parlamenti, megyei és városi képviselők.

A Csemadok pincehelyiségében Gémesi Károly tartott előadást a városi erőd egyik bástyájának újraépítési lehetőségeiről. Az előadó kifejtette, az egykor ugyancsak európai összefogással és támogatással épült erődrendszer egy részét európai uniós támogatásból és a helyiek elszántságából kellene újrateremteni az utókor számára.

A Czuczor Gergely Alapiskola parkjában található török emlékműnél ugyanezen a napon a város török uralom alóli felszabadulásának 193. évfordulójára emlékeztek. Az Európa egykori védőbástyájának köveiből emelt kőoszlop 1935-ben, a török uralom alóli felszabadulás 250. évfordulóján készült. Gejza Pischinger polgármester izgalmas történelmi pillanatokat elevenített fel, a Matica slovenská helyi alapszervezete nevében pedig Jana Garajová az érsekújváriak közös múltjára utalt. Berényi Margit, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke felhívta a figyelmet az oszlop tetején található nagy keresztre, valamint az oszlop tövénél nyugvó török félhold és kard szimbólumokra.

„Méltósággal emlékezünk arra az ezer évre, ami mögöttünk van, és köszönetet mondhatunk Szent Istvánnak. A keresztény magyar állam megalapítása nélkül ma valószínűleg nem lennénk. Köszönjük, hogy megfogalmazta fiához intézett intelmeiben, hogy az egynyelvű ország gyenge és esendő” – fejtette ki később, már a város szabadtéri színpadán Csáky Pál, a Felvidéki Rockszínház előadása előtti ünnepi beszédében.

Stugel Tibor, az érsekújvári Regionális Művelődési Központ igazgatója szerint az estet a szervezők összefogásával sikerült létrehozni. Mindebben részt vállalt Nyitra megye közgyűlése, továbbá Érsekújvár, a Csemadok és az MKP helyi alapszervezete, az Érsekújvári Magyar Szülők Szövetsége, a 7. számú Czuczor Gergely Cserkészcsapat, továbbá a Castrum Novum–Naarden Szellemi Híd Polgári Társulás és a Várday Pál Polgári Társulás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?