Előre kitervelték a postásnő meggyilkolását

Kovarc |

<p>Gyilkosság miatt vádemelési javaslatot tett a nyomozó az ellen a két személy ellen, akik szerdán agyonverték a helyi postást.</p>

Az előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért huszonöt évi, vagy akár életfogytiglani fegyházra is számíthatnak.
Az ötvenegy éves postásnő huszonkét éve hordta Kovarcon a küldeményeket, szerdán nyugdíjakat is kézbesített. Gyilkosai, akiknek levelet vitt – nyilván komoly zsákmányra számítva – becsalogatták a házukba, agyonverték, majd a holttestet kitették a fürdőszobába. A nő eltűnése egy nyolcvankét éves helybeli asszonynak tűnt fel, aki maga is postás volt, és aznap a nyugdíját várta. „Déltájban szokott ideérni, de amikor már négy is elmúlt, és még mindig nem hozta a nyugdíjam, felhívtam a lányát” – mondta Antónia Čaracká. A postás lánya értesítette a polgármestert, az pedig hívta a rendőrséget és együtt indultak az eltűnt asszony keresésére. Abban az utcában látták őt utoljára, ahol a tettesek laknak, az egyik szomszéd arra is emlékezett, hogy a férfi egy biciklit tolt be az udvarba – a postásét. Miután az igazoltatás során a férfi zsebéből kiestek a postás étkezési utalványai, a rendőrök az egész házat átkutatták és megtalálták a holttestet.
A 27 éves férfit és 32 éves élettársát a nyitrai rendőrségen hallgatták ki, mindketten beismerték tettüket. Amint Andrea Polačikovától, az országos rendőrfőkapitányság kommunikációs osztályának munkatársától megtudtuk, kiderült, hogy előre kitervelték a postás megölését és kirablását, ezért az ügyet átvette a szervezett bűnözés elleni hivatal. Arról sem a rendőrség sem a szlovák posta nem ad tájékoztatást, mennyi pénzt raboltak el a meggyilkolt postástól, de a falubeliek úgy tudják, hogy mindössze 200 euró volt nála.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?