Hubó. A helyi hagyomány szerint a gömöri falut Huba vezér alapította, a község egyébként korábban nem a jelenlegi helyén állt.
Előnyére válhat a településnek, ami mostanáig a hátránya volt
A közelmúltban jóváhagyott egyházi restitúcióról szóló törvény érinti az egykori kisnemesi falu, Hubó műemlék templomát és a templom mellett álló haranglábat is, ez azonban semmilyen formában nem kellene, hogy befolyásolja a falu és az egyház kapcsolatát. A református templomot 2002 szeptemberében szentelték újra, amikorra a falunak sikerült az építményt felújítania. Mint azt Szűcs Miklós polgármester elmondta, különféle magyarországi pályázatokon, illetve a hívek segítségével sikerült összegyűjteni a felújításhoz szükséges összeget. A polgármester ismeretei szerint a templomot 1935-ben bővítették egy cinteremmel, s a templomot ekkor fel is újították. A haranglábat az 1970-es években javították, de a szakszerűtlen beavatkozásnak köszönhetően az ácsolt harangtorony megdőlt. Ezt a hibát az ezredforduló idején végzett javítások során sem sikerült elhárítani.
„Örömmel fogadjuk, hogy az egyházi restitúcióról szóló törvény lehetővé teszi a Beneš-dekrétumok alapján elkonfiskált vagyon visszaszolgáltatását a református egyháznak” – mondta Szűcs Miklós.
A hubói egyháznak jelenleg nincs papja, beszolgáló lelkészként a naprágyi Sápos Gyula tiszteletes tart istentiszteletet. Hozzá tartozik még Naprágy és Hubó mellett Kövecses, Sajórecske és Sajószentkirály is. Elvileg az ő körzetébe tartozik Sajókeszi református gyülekezete is, itt azonban néhány éve megbontották a templomot, s a mozdítható építkezési anyagot ellopták, így a templom romosan áll. „Sajnos, a helyi közösségeknek nem kedvező előző rendszer megtette nálunk is a magáét, templomba Hubón sem sokan járnak” – jegyezte meg a polgármester. Mindenesetre szeretné, ha a mostani döntésnek köszönhetően egyfajta megújuláson menne át a gyülekezet. „A templom és a harangláb azt követően is a faluban marad, hogy a tulajdonjog visszaszáll az egyházra. Ezek az építmények amellett, hogy betöltik eredeti funkciójukat, Hubót fogják továbbra is ékesíteni. Ugyanakkor bízom benne, hogy az egyház legalább olyan szinten karbantartja majd a templomot és a haranglábat, mint tette azt az önkormányzat. A legfontosabb, hogy legyen kit szolgálniuk ezeknek az építményeknek” – mondta végezetül Hubó polgármestere, Szűcs Miklós.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.