Elindult a 35. Honismereti Kerékpártúra

Komlóskert (Chmelnica) |

<p>Komlóskert (Chmelnica). Harmincötödik alkalommal indul útjára a Honismereti Kerékpártúra, a nagy népszerűségnek örvendő rendezvényre több száz résztvevőt várnak.</p>

Az Ólublói járásban lévő Komlóskert focipályáján találkoznak ma a kerekezők, innen Ólublóra visz az útjuk, majd másnap Podolinon, Toporcon és a Vörös Kolostoron át Szepesófaluba tartanak. Minden állomáson felkeresik a magyar vonatkozású művelődéstörténeti, történelmi emlékhelyeket, minden helyszínen rövid előadások várják a túrázókat. A 35. túra különlegessége, hogy ezúttal egy kis lengyelországi kitérőt is beiktatnak, hogy megtekintsék Nedec várát, a legészakibb magyar várat.

A Dunajec folyón tutajon ereszkedik le a csapat. Késmárk környékét is bejárják, Szepesbéla, Nagyőr érintésével érnek Ménhárdra, Kakaslomnicon a Szent Lászlót ábrázoló híres freskókat tekintik meg. A következő napon Lőcsét, Szepesgörgőt, az egyházi emlékeiről híres Szepesi Káptalant járják végig, a kimerítő kerekezés után Szepesmindszenten vernek tábort a résztvevők. Szükségük is lesz a pihenőre, mert a Szepesség legnevezetesebb hágóját, a Branyiszkót kell leküzdeniük másnap, innen Zsigrán, Szepesolaszin át Igló felé veszik az irányt.

Igló honvédsírjainak rendbetétele után Szepescsütörtökre, majd a következő pihenőhelyre, Betlenfalvára érkezik a csapat. Itt egy fél napra gyalogtúrára váltanak, a Szlovák Paradicsom legszebb részén, a Hernád áttörésén átkelve Menedékkőre kaptatnak fel, a Vörös Kolostor romjaihoz. A betlenfalvai táborban egy, a romák helyzetét elemző előadást hallgathatnak meg a résztvevők. Betlenfalvát elhagyva ér a túra Gömörbe, a Sztracenai szoroson át Dobsinát érintve, betléri megállóval érkeznek Rozsnyóra. Természetesen nem hagyják ki a világhírű Dobsinaijégbarlangot sem. Rozsnyón a kerékpártúra régi tisztelője, Dinnyés József koncerttel várja a kerekezőket.

Másnap Dernőt, Lucskát és Krasznahorkaváralját járják be, a vidék igen különleges ipartörténeti emlékeit is meglátogatják. Az idei, jubileumi kerékpártúra Várhosszúréten ér véget, ahol a Szőttes Néptáncegyüttes táncházzal zárja túrát. A 35. Honismereti Kerékpártúra honlapján megjelent felhívás szerint a túraprogram nem szentírás, így a szükségletek és lehetőségek függvényében bármikor változhat.

Aki csatlakozni szeretne a kerékpározókhoz, és bővebb tájékoztatást szeretne kapni, minden információt megtalál a www.hkt.sk honlapon, vagy hívja fel Köteles László főszervezőt a 0905/207 549-es telefonszámon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?