Elfogadták Királyhelmec 2013-as költségvetését

Királyhelmec |

<p>A bodrogközi város önkormányzata elfogadta a város 2013-ra szóló költségvetését. Švistun László, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a 2013-as költségvetés kiegyensúlyozott, ugyanis 6,306 millió euró bevétellel és ugyanennyi kiadással számol.</p>

 

A kiadási tételek közül a legnagyobb az oktatási intézmények – a szlovák és a magyar alapiskola, a művészeti iskola, valamint az óvoda – működésére szánt összeg (2,42 millió euró). A szabadidőközpont üzemeltetésére 62,5 ezer, az iskolai étkezdék és klubok működésére pedig 120,2 ezer illetve 97,6 ezer eurót különítettek el. A városi hivatal 540,9 ezer euróból, a városi rendőrség 184,2 ezer euróból gazdálkodhat, a kulturális rendezvényekre 2013-ban 90 ezer eurót szánnak. Fejlesztésekre idén a korábbi évekhez képest jóval kevesebb pénz jut (840,6 ezer euró). A városi hivatalban informatikai eszközök és berendezési tárgyak vásárlására, valamint az épület korszerűsítésére és belső tereinek átépítésére összesen 50,1 ezer euró fordítható, az Ady Endre utcai négy önkormányzati tulajdonú ház építésére 170 ezer euró, az utak és a járdák javítására 28 ezer euró költhető. A ravatalozó részleges modernizálására saját forrásból idén 22 ezer eurót, a sportcsarnok továbbépítésére 200 ezer eurót szánnak. Királyhelmecen a felsoroltakon kívül egyéb fejlesztéseket – pl. a művelődési központ épületének 220 ezer euróba kerülő hőszigetelését illetve a térfigyelő rendszer 55 ezer eurós bővítését – is szeretnék elvégezni, ám ezeknek a beruházásoknak a megvalósítása csak abban az esetben képzelhető el, ha a település pályázatok útján a hazai vagy az európai uniós pénzalapokból jelentős összegű támogatásokat nyer. A város 2012-ben 1,777 millió eurós, a jövedelemadókból származó állami támogatást kapott, idén ugyanebből a forrásból 1,855 millió eurós bevételre számítanak. A hivatalvezető tájékoztatása szerint a költségvetés készítésekor – mely során elsődleges szempont volt a város és a település járulékos szervezetei zavartalan működésének biztosítása – figyelembe vették a kormány és a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) ajánlásait, ezért a tavalyihoz képest a bérekre szánt összegeket 5 százalékkal, az általános kiadásokra fordítható tételeket pedig 10 százalékkal csökkentették – ezáltal a kiadási tételeket 197,4 ezer euróval faragták le. Királyhelmecen a most elfogadott költségvetés módosítására a gazdasági helyzet alakulása alapján, illetve az elvégzendő feladatok fontossági sorrendjének megváltozása miatt valószínűleg az év folyamán többször sor kerül. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?