Elérte a középiskolákat a demográfiai mélypont

Rimaszombat |

<p>A negyedév lezárása után szinte mindegyik rimaszombati középiskolában a diáktoborzás a fő feladat, a városban és környékén éppen a középiskolába készülő korosztály demográfiai mutatói vannak a mélyponton.</p>

A magyar nyelven is oktató intézmények közül december elsején a kereskedelmi kadémia és a Tompa Mihály Református Gimnázium tart nyílt napot, a Vendéglátó-ipari és Szakmunkásképző Magán Szakközépiskola november utolsó napján fogadta az érdeklődőket. A magyar oktatás szempontjából a kereskedelmi akadémia van a legnehezebb helyzetben, itt idén először már nem nyílt magyar nyelvű osztály, mert csak hét diák jelentkezett. Az iskola vezetése nem szeretné leépíteni a 60 éves hagyománnyal rendelkező képzést, a következő tanévre információink szerint jobbak a kilátások, mivel a jelentkezők száma már csaknem húsz. Az oktatási intézmény fenntartója, Besztercebánya Megye Önkormányzata nem ellenzi a magyar oktatás további fenntartását, de csak minimálisan tizenkét fős osztály megnyitását tartja gazdasági szempontból elfogadhatónak. Ennél kevesebb diáklétszámmal az iskola saját hatáskörben indíthat osztályt.

A Tompa Mihály Református Gimnáziumban a módosított oktatási törvény miatt – e szerint csak a hatodik évfolyamból jelentkezhet diák nyolcéves gimnáziumba – most egy teljes évfolyam hiányzik. Sebők Attila igazgató szerint a törvénymódosítás kétszeres törést is hozott, egy év kiesést és nehezebb toborzást. „Természetes módon az alapiskolák ragaszkodnak a diáklétszámhoz, versenyhelyzet van, amit meg kell nyerni” – mondta az igazgató. A református oktatási intézménybe jelenleg 119 diák jár 12 osztályba, az iskola ugyan problémamentesen működik, de az elfogadható létszám a 220–240 fő lenne.

Utoljára a 2008/2009-es tanévben volt meg ez a létszám az iskolában, akkor 204 diákkal zárták az évet. Sebők Attila szerint ideális a 360 fős létszám lenne, de ez a mostani demográfiai mutatók szerint biztosan elérhetetlen.

Rimaszombatban egyelőre csak egy középiskolában – a Vendéglátó-ipari és Szakmunkásképző Magán Szakközépiskolában – lehetnek elégedettek. Tavaly sikeresen toboroztak, már nyolc évfolyam van az iskolában, négy magyar és négy szlovák oktatási nyelvű.

A szakács-pincér és fodrász képzés már teljes évfolyamokkal folyik, a vendéglátó-ipari szakközépiskolát a következő tanévtől szeretnék teljesen feltölteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?