Éledező füleki remények

Fülek. Mint az köztudott, a füleki futballpálya fedett lelátója még 1989-ben a lángok martalékává vált. Az illetékesek már régebben elhatározták, hogy egy új, korszerű tribünt építenek a régi helyébe.

Fülek. Mint az köztudott, a füleki futballpálya fedett lelátója még 1989-ben a lángok martalékává vált. Az illetékesek már régebben elhatározták, hogy egy új, korszerű tribünt építenek a régi helyébe. Néhány hónappal ezelőtt arról tájékoztattuk olvasóinkat, hogy önkormányzati pénzeszközökből végre elkezdődik a tribünépítés. Sajnos, a helybeli futballklub illetékeseitől kapott információ nem fedte a valóságot, a lelátó építése ugyanis csupán megvalósulatlan elképzelés, ígéret maradt. „Mi alighanem sosem érjük meg, hogy fedél kerüljön a fejünk fölé, s ülve nézhessük végig kedvenceink játékát” – ezekkel a szavakkal sommázták az FTC csapatának szurkolói a szerintük már füstbe ment tervet. A jelek szerint azonban mégis van remény a javulásra. „Jó úton haladnak a dolgok. Már adakozó szponzorok is akadtak, ugyanakkor potenciális támogatókkal is tárgyalunk. Minden jel arra utal, hogy tavasszal már a tettek mezejére lépünk, s elkezdődik a lelátó építése. A füleki futballrajongók megérdemlik, hogy teljesüljön a vágyuk” – nyilatkozta derülátóan Esztergomi István, a negyedik ligás FTC klubelnöke. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?