Együttműködés a komáromi kórház és a kajak-kenu klub között

Komárom
Komárom |

Az érdemben 2021-ben kezdődő kooperáció célja, hogy a klub fiatal és gyermekkorú tagjai rendszeres egészségügyi szűréseken essenek át – közölte a komáromi kórházat üzemeltető AGEL SK Rt.

A Komáromi Kajak-Kenu Klub sportolóinak világversenyeken aratott sikereinek alapja a kemény és többfázisú edzések, valamint az összetett fizikai és pszichikai felkészülés. Ahhoz, hogy a sportolók teste elbírja a fokozott mértékű terhelést, tökéletes egészségi állapotra van szükség – ezt azonban folyamatosan ellenőrizni kell, hogy időben kiszűrjék az esetleges egészségügyi problémákat.

A kollégákkal karöltve felügyelni fogjuk a fiatal sportolók egészséges fejlődését az esetleges panaszaik minél hamarabbi azonosítása végett. Alapvető eljárásként szakszerű egészségügyi vizsgálatokra fog sor kerülni, teljességében fogjuk nyomon követni az egészséges testi fejlődésüket“ – mondta Eva Hanáčková, a kórház neurológiai osztályának főorvosa, aki egyben gyermekneurológus is. A szakember elmondta, ha például fejfájás jelentkezik valakinél az edzések alatt, pszicológiai vagy EEG-vizsgálatot kezdeményezhet, míg például izomfájdalom esetén elektromiografikus vizsgálatra lesz lehetőség. Minderre a kórház elektrofiziologikus laborjában kerül majd sor, emellett az intézmény gyermek ambulanciáján el lehet végezni a teljeskörű klinikai kivizsgálásokat is. A rehabilitációs ambulancián pedig azokat az eseteket kezelik majd, amelyek a túledzésből vagy a rossz testtartásból erednek.

A kórház és a klub között 2020 nyarán kezdték megalapozni az együttműködést. „Sok fiatal sportoló egészségügyi okok miatt fejezi be a karrierjét, figyelmeztető jel lehet a túledzés vagy a különféle sérülések“ – vázolta az alapproblémát Demin Viktor klubelnök, majd hozzátette, klubjuk felelősséget éreznek az általuk végzett gyermeknevelés miatt, melynek célja, hogy a klubtagok boldogulni tudjanak az életben attól függetlenül, hogy kitartanak-e a sport mellett vagy esetleg más utat választanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?