Egyre több a falopás a Rimaszombat környéki erdőkben

Rimaszombat |

<p>A lassan két hete tartó rendkívüli hideg miatt mérhetően megnőtt a falopások száma a Rimaszombat környéki erdőben, a városi erdőket kezelő Les Korp cég a még nagyobb károk megelőzése érdekében engedményeket tett és lehetőségei szerint segíteni próbál a rászorultakon.</p>

A törvény értelmében a falopás bűncselekménynek számít, megelőzése viszont szinte lehetetlen, a tetten ért tolvajokon pedig az esetek túlnyomó többségében nem lehet behajtani az okozott kár ellenértékét, a szabadságvesztés büntetése nem rettenti el a tetteseket. Rimaszombatban főleg a Dúsa utcai telep melletti városi tulajdonú erdőkben dívik az illegális fakitermelés, az erdőt bérlő cég – az elmúlt évek tapasztalatai alapján, a még nagyobb károk megelőzése érdekében – őriztetni kezdte a területet és megpróbál együttműködni a romákkal. Néhány évvel ezelőtt sikeres volt az a kezdeményezés, amikor a rászorulók erdőtisztítás fejében tüzelőt kaptak. Jelenleg ilyen lehetőség nincs, ezért az erdőgazda cég más, féligmeddig kényszermegoldásnak mondható intézkedést vezetett be. „Annak érdekében, hogy legalább visszaszorítsuk az illegális, nagy kárt okozó fakitermelést, a mi szakembereink által kivágott, értékes rönköket pedig megmentsük, azzal próbáljuk meg kielégíteni a tűzifa iránti hatalmas igényt, hogy a fák koronarészének túlnyomó többségét – az ágak legfeljebb tizenöt centiméteres átmérőjéig – ott hagyjuk a kitermelés helyszínén. A rőzseszedést sem tiltottuk meg. Rendkívüli hideg van hetek óta, így a telepen élők naponta többször is kijárnak a Dúsai erdőkbe tüzelőért” – mondta Valér Cmorík a Les Korp cég ügyvezetője.
Falopásokról nem csak Rimaszombat környékéről érkeztek információk. Mivel a régióban sok a szociálisan rászoruló ember, szinte mindegyik településen napirenden vannak az ilyen esetek. Az erdőket kezelő vállalatok, a rimaszombati Les Korp céghez hasonlóan, erdőőröket alkalmaznak, őrző-védő szolgálattal figyeltetik az erdős területeiket, gyakorta saját maguk is járőröznek, és az állami rendőrség segítségét is kérik, mégsem képesek visszaszorítani az illegális fakitermelést, a lopásokat.
Valér Cmorík tapasztalatai szerint sajnos gyakoriak a személyes konfliktusok az erdőőrök és a tolvajok közt, a múlt héten például a tűzifára várók akadályozták a fakitermelés normális menetét, saját maguk és a favágók testi épségét is veszélyeztették. „Sajnos a járási ügyészség az esetek nehéz bizonyíthatósága miatt több esetben nem tudott vádat emelni. A tolvajok, gyakran csoportosan vonulnak az erdőbe, és amint megjelenik a rendőrség vagy az erdőőrség, szerszámot, kiskocsit hátrahagyva menekülni kezdenek több irányba. Azt mondják, ha otthon fáznak a gyerekeik, nem érdekli őket semmilyen előírás, akár a tettlegességig is elmennek” – tette hozzá a cégvezető. A falopások csökkentése és azok megelőzése érdekében a városi hivatal szociális terepmunkásaival is felvette a kapcsolatot, rajtuk keresztül próbálja meg a fakitermelő cég elfogadtatni és betartatni a szabályokat. Mivel a Dúsa utcai telepen már évtizedek óta nincs távfűtés, minden lakásban szilárd tüzelővel, főleg fával fűtenek. A telep napi szükséglete a becslések szerint akár 25-30 köbméterre is rúghat. Ezt a mennyiséget főleg a közeli erdőből szerzik be a lakók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?