Egymillió koronát érő megoldás

Nagykér. Az idei óvodai beiratkozásokat követően beigazolódni látszottak az Apáti utcai magyar és szlovák, valamint a Kiskéri utcai szlovák óvoda fenntartójának félelmei. Ősztől ugyanis Nagykéren a jelenlegi 70 gyermek helyett már csak 58 óvodás marad.

Az Érsekújvár és Nyitra közt fekvő településen ráadásul az elmúlt évekhez képest kevesebb, csak 14 szülő döntött úgy, hogy gyermekét ősztől magyar óvodai osztályba íratja. Az óvodapedagógusok szerint a szlovák csoportokban mindig akad egy-két olyan magyar ajkú gyermek, aki végül anyanyelvén kezdi meg iskolai tanulmányait.

A salamoni döntés előzményeiről

Az óvodák fenntartója már a beiratkozások előtt mérlegelte, hogy az Apáti utcai vagy a Kiskéri utcai óvoda alkalmasabb-e a leendő öszszevont intézmény befogadására. Tartottak attól, miként fogadják majd a takarékossági megoldást a pedagógusok és a szülők. Kottlík László, Nagykér polgármestere ezért örömmel vette, amikor a nehéz döntést követően az érintett intézmények igazgatónői ellátogattak a községházára.

„Azért jöttek, hogy tájékoztassanak arról a megegyezésről, amely közöttük jött létre. Közölték, ők is azt szeretnék, ha a továbbiakban közös épületben működne a két óvoda. Korábban a testületi ülésen a képviselők választása az Apáti utcai intézményre esett. Ma már biztos, hogy ősszel két szlovák és egy magyar óvodai osztállyal ott nyitjuk meg az összevont óvodát – tájékoztatott Kottlík.

A korábbi kétosztályos intézménybe az eddigi kettő mellé egy harmadik mosdóhelyiséget építenek. Az egyik jelenlegi irodából tantermet alakítanak ki, és az eddiginél egy osztállyal több gyermek élvezheti majd a tágas udvar füves játszóterét. A település önkormányzata mintegy hetvenezer koronát szán az átalakításra. „Három osztályban hat óvónőre lesz szükség, jelenleg pedig hét pedagógusunk van. Egyelőre nem tudjuk, mi legyen a megoldás. Az új intézmény igazgatásával járó feladatokat az összevont szlovák és magyar alapiskolának az óvoda vezetésével megbízott igazgatóhelyettese fogja ellátni. A Kiskéri utcai óvoda épületében terveink szerint egy- és kétszobás lakásokat szeretnénk kialakítani, az ehhez szükséges pénzt pályázat útján teremtenénk elő” – avatott be a tervekbe a polgármester.

Összevont óvodából az alapiskolába?

A két óvoda fenntartása eddig több mint hárommillió koronával terhelte a település évi költségvetését. A nagykéri polgármester szerint az összevonással az elkövetkező tanévben legalább egymillió koronát takaríthatnak meg a falunak.

A település alapiskolája 1960-tól közös igazgatással működik. A nagykéri magyar egyházi és a kiskéri szlovák nemzeti, majd népi iskola története ennél régebbi múltra vezethető vissza. A nagykéri krónikát 1914-től vezető Bellus István akkori iskolaigazgató feljegyzései alapján a település első iskolájának alapítása az 1755-ös évhez köthető. Az iskola jelenlegi épületében Kottlík László és a képviselő-testület tagjainak elképzelései szerint idővel helyet kaphatna az öszszevont óvoda. „Átépítenénk az alapiskola épületét, mégpedig oly módon, hogy az óvoda külön étkezdét kapjon. Sajnos, ezt az újabb költözést már a településünk nem tudja önerőből megvalósítani, ezért pályázat útján szeretnénk megszerezni az átépítéshez szükséges támogatást – fejtette ki további terveiket Nagykér polgármestere.

A településen élőktől megtudtuk, a szülők tulajdonképpen nem ellenzik az óvodák összevonását. A nagykériek bíznak abban, hogy a két, eddig külön-külön is sikeresen működő óvoda tapasztalt pedagógusai még családiasabb hangulatú, színvonalas nevelést biztosító intézményben várják szeptembertől a gyermekeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?