Egyelőre nem lehet beköltözni a királyhelmeci bérlakásokba

Királyhelmec |

<p>Néhány hétig még biztosan nem költözhetnek be a lakók azokba a bérházakba, melyeket idén a Bodrogköz központjában építettek. Bár korábban úgy tűnt, a nyár folyamán az Ady Endre utcában álló tíz, egyenként 65 négyzetméteres, kétszintes bérlakásokat átadják, erre egyelőre nem kerülhet sor.</p>

Švistun László, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a 14,1 millió korona (468 034 €) beruházásával elkészült lakónegyedben az építési munkálatok az előre magadott határidőre befejeződtek. A helyi önkormányzat döntése értelmében a bérlemények mindegyike gazdára talált, de egy bosszantó „apróság“ miatt a lakóknak még várniuk kell a költözéssel, az ingatlanok ugyanis nincsenek rákötve a villamosvezeték-hálózatra. Ezt a munkát értelemszerűen csak a Keletszlovákiai Villamosművek (VSE) végezheti el, melynek erre - a céggel kötött szerződés értelmében - 365 nap áll rendelkezésére. Švistun László hangsúlyozta, a város ez ügyben semmiféle mulasztást nem követett el, a szükséges papírokat hónapokkal ezelőtt eljuttatták az illetékesekhez. Időközben a vállalat vezetőivel is tárgyaltak, akiktől ígéretet kaptak arra, hogy az Ady Endre utcai bérházakban egy-két héten belül elvégzik a szükséges munkálatokat, így a kollaudálást követően a bérlők valószínűleg még októberben beköltözhetnek új otthonukba.
A bérlőknek több különböző feltételnek kellett megfelelniük: pl. a családtagok jövedelme nem haladhatta meg a létminimum háromszorosát, a szerződés aláírásakor legalább az egyik házastársnak állandó jövedelemmel kellett rendelkeznie, illetve előnyben részesítették a 35 évnél fiatalabb, királyhelmeci illetőségű igénylőket. További kedvezményt kaphattak a fogyatékkal élők és azok, akik a város szociális, gazdasági, oktatási vagy kulturális életének fejlesztésében vállalnak aktív szerepet, illetve azok is, akik munkahelyteremtő szándékkal fektetnek be a településen. Egy lakás havi bérleti díja - a rezsiköltségeken túl - 4030 Sk (134 €), az igénylőknek 30 nappal a szerződés aláírása előtt 48 360 korona (1605 €) „foglalót“ kellett letétbe helyezniük.
Az Ady Endre utcai ingatlanok - melyek építési költségeinek 25 százalékát állami támogatásból, 75 százalékát pedig a Lakásgazdálkodási Alaptól felvett, alacsony kamatú és hosszú lejáratú hitelből fedezi a település - 30 évig mindenképp a város tulajdonában maradnak. A lakókkal maximum 3 évre szóló megállapodás köthető, ha valaki ez idő alatt betartja a szerződésben foglaltakat és rendszeresen fizeti a költségeket, előnyben részesül az újabb megállapodáskor. (Leczo Zoltán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?