Egyelőre hárman pályáznak Pázmány helyére

Dunaszerdahely |

<p>Legalább három jelölt közül választhatnak az április 25-i időközi polgármester-választáson a dunaszerdahelyiek. Péntekig három jelölt, Antal Ágota, Nagy László és Hájos Zoltán hivatalos nevezését adták le a választási bizottságnak. Antal és Nagy függetlenként száll ringbe, Hájost pedig az MKP indítja. Nem kizárt, hogy több jelölt is lesz, mert a nevezéseket holnap éjfélig fogadják el.</p>

Antal Ágota vállalkozó jelenleg is a helyi képviselő-testület tagja. A 2006-os polgármesterválasztáson csak néhány szavazattal maradt le az első helyen végző Pázmány Péter mögött. Nagy László szintén vállalkozó, őt a januárban alakult DS CIVIL polgári társulás indítja. A választási kampány április 8-án kezdődik, és két nappal a voksolás előtt, április 23-án ér véget. A 2006-os polgármesterválasztás eredményét novemberben semmisítette meg az alkotmánybíróság, Pázmány Péter ezért veszítette el a polgármesteri tisztséget. A választások eredményét a második helyezett Antal Ágota támadta meg, beadványa alapján ugyanis 100-200 koronát (3,3-6,6 euró) fizettek Pázmányhoz közel álló személyek egy-egy szavazatért. Azt is vallomásokkal támasztották alá, hogy gépkocsival szállították a választókat a szavazóhelyiségekhez.
Az alkotmánybíróság csalás miatt érvénytelenítette az eredményt. „A választójogi törvény legsúlyosabb megsértése a választás eredményének megállapítása során történt” – állt a döntés indoklásában. Az alkotmánybíróság által átszámolt szavazatok száma nem egyezett a választási bizottság jegyzőkönyvében feltüntetett eredménnyel.
Az indoklás szerint Pázmány Péter a kampánycsendet is megsértette, mivel a Magyar Televízió a választások napján sugározta a róla készült műsort. (lpj, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?