Régió

Doležal: nincs előkészítve a Nyitra és Komárom közti elsőrendű út

Komárom | Jobban oda szeretne figyelni a közlekedési tárca az egy-egy régióból érkező kérésekre és javaslatokra – hangzott el többször is Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedésügyi miniszter komáromi körútján.
Vataščin Péter

2020. július 3. 17:30

Komárom
Andrej Doležal közlekedésügyi miniszter Keszegh Béla komáromi polgármesterrel (balra) a Monostori hídon - Vataščin Péter felvétele

A miniszter látogatása zártkörű tárgyalással kezdődött a komáromi városházán, ahol többek között jelen voltak a járásbeli városok képviselői, valamint Milan Belica, Nyitra megye elnöke is. A miniszter később úgy nyilatkozott, több közlekedésügyi témát szerettek volna megvitatni, de a közúti infrastruktúra ezek közül annyira kiemelkedett, hogy másra alig jutott idejük.

Andrej Doležal a komáromi erődben találkozott a járás településeinek polgármestereivel és a komáromi városi képviselő-testület tagjaival is, akik több problémát is megemlítettek neki, mint amilyen például a Duna menti kerékpárút hiányosságai vagy az ún. izsai kereszteződés veszélyessége. Mind a tárcavezető, mind Jaroslav Kmeť államtitkár többször is hangsúlyozták, hogy a régiókkal közösen, azok javaslatait meghallgatva szeretnék működtetni a szlovákiai közlekedésügyet, egyúttal nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni e téren a Magyarországgal való együttműködésre is.

Doležal a Nyitra és Komárom közti útszakasszal kapcsolatban arról számolt be, hogy a komáromi elkerülőút kivételével semmilyen téren nincs előkészítve a korridor fejlesztésére vonatkozó projektek, beleértve az R8-as gyorsforgalmi út Komárom irányába való meghosszabbításának ötletét is. A konkrétumok szintjén a már meglevő elsőrendű főút modernizációjában kívánnak előrelépni, amelybe beletartoznak majd az elkerülőutak kiépítése is. A komáromi körgyűrű kapcsán elmondta, folytatni fogják az építésügyi eljárást, s ha minden jól megy, 2024 vagy 2025 környékén megkezdődhet a kivitelezés. „Én ezt a szakaszt biztosan nem fogom megépíteni, legalábbis nem ez a kormány, de az utódaimnak szeretnék minél több előkészített szakaszt átadni úgy, hogy aztán ők tudjanak építkezni, ha meglesznek hozzá a forrásaik“ – mondta.

Szó volt a komáromi kikötő forgalmának növeléséről is, amely a jelenlegi kapacitásához képest csak 10 %-os hajóforgalmat bonyolít le egy év során. Ezzel kapcsolatban a tárcavezető elmondta, még az idén el fogják készíteni az erre vonatkozó fejlesztési tervet.

Andrej Doležal elmondta azt is, konkrét lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy az egyes közlekedésfejlesztési projektek megvalósítása kormányváltás után is folytatódjon. A tárcavezető arra is emlékeztett, hogy az uniós operatív programok ezentúl inkább a „zöld reformokra“, zömmel a tudomány, a kutatás és a környezetpolitikára helyezi a hangsúlyt – azonban arra kérik majd az Európai Bizottságot, hogy 1 és 3 milliárd euró között lehessen fordítani pénzeket a szlovákia közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, ugyanis európai szinten az még mindig elmaradottnak számít.

Keszegh Béla (független), Komárom polgármestere elmondta, korábban úgy érezték, hogy a minisztérium nem volt mindig aktív és konstruktív, valamint örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tárcavezető nem a parlamenti választás előtt, hanem az után érkezett Komáromba.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Ilyen változásokra számíthatunk szeptembertől a koronavírus miatt

Komárom

Csőtörés a Komáromban – a szomszédos településeken sincs víz

Louis Pasteur Egyetemi Kórház

A kassai kórházban meghalt egy koronavírusos idős asszony

Kulcsod

Ján Mičovský: büszke vagyok a csallóközi termesztőkre

Igor Matovič

Honoráriumot kapnak az államtól az élvonalban dolgozók

Pozsony város

Nyilvánosságra hozták, mekkora az önkormányzatok bevételkiesése

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.