Csökken Nagykapos adóssága

Nagykapos |

<p>Az elmúlt időszakban jelentősen csökkent az Ung-vidéki település adósságállománya, míg öt évvel ezelőtt a város költségvetésének 54 százalékát kellett a tartozások törlesztésére fordítani, most már csupán 7 százalékát.</p>

Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere elmondta, a 2006-os önkormányzati választások után – amikor átvette a település vezetését – a zárszámadás szerint a városnak 64,44 millió korona (2,14 millió euró) hitelt kellett törlesztenie. Mivel változtatni akartak ezen, úgy határoztak, nem terhelik meg a várost újabb hitelekkel, a kinnlevőségeiket pedig megpróbálják behajtani. Az előző választási ciklusban szigorú intézkedéseket hoztak: Nagykaposon kilakoltatták anemfizető bérlőket és a jelentősebb összegű lakbértartozást felhalmozó polgárokat, a szemétdíjat korábban évekig nem fizető helyieknek visszamenőleg is rendezniük kellett tartozásukat, és néhány feleslegessé vált városi tulajdonú ingatlant is értékesítettek. A megfontolt gazdálkodásnak és az egyesek számára talán radikálisnak tűnő intézkedéseknek meg is lett az eredménye, az adósságállomány folyamatos csökkenése mellett már több fejlesztésbe is belekezdtek.
Felújították a járdák és az utak egy részét, korszerűsítették a futballstadiont, új sportközpontot építettek, és elkészült az új ravatalozó is. Petrikán Péter hangsúlyozta, ezeknek a beruházásoknak a költségeit a város saját forrásból fedezte, mint ahogyan a három, nagyobb összegű európai uniós, illetve állami támogatások önrészét is finanszírozni tudták. Új, ún. áthidaló kölcsönt csupán a szlovák alapiskola – ugyancsak európai uniós támogatásból elvégzett – felújítására vettek fel, ezt a lehetőséget a magyar tanítási nyelvű alapiskola rekonstrukciójánál is igénybe veszik. A Centrum II-es lakótelepen található bérházakat is hitelből építették, de ez a kölcsön nem terheli meg a város költségvetését, a törlesztőrészleteket a lakók által fizetett bérletekből fedezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?