Csalók járják a környéket, erőszakosan lépnek fel

csaló
NÁDSZEG |

A községi hivatal figyelmeztette a lakosságot, hogy csalók jelentek meg Nádszegen és a szomszédos településeken.

Kacz Éva, Nádszeg polgármestere lapunknak elmondta, hogy napokkal ezelőtt már hallottak a csalókról a szomszédos Nyárasd és Vásárút lakosaitól, majd szerdán érkezett a nádszegi községi hivatalba az első lakossági bejelentés.

Két társaság járt a faluban. Az egyik csoport bádogosnak adta ki magát, becsöngettek a családi házakhoz, és azokba bejutva feltérképezték, mit lehetne eltulajdonítani. A másik csoport útkarbantartónak vallotta magát. Vágsellyei jelzésű furgonnal közlekednek. Nálunk szerencsére nem jártak sikerrel, de a szomszédos Nyárasdon és Vásárúton több alkalommal tudták elérni azt, hogy a munkájuk elvégzése után a megbeszélt összeg többszörösét kényszerítették ki erőszakkal a pórul járt megrendelőtől

- fejtette ki. A polgármester hozzátette, az ilyesmire nagyon odafigyelnek, ha máskor is találkoznak olyanokkal, akik nem rendelkeznek engedéllyel, például a “tollassal”, azonnal felszólítják őket, hogy hagyják el a falut. Csak azok árulhatnak Nádszegen, akiknek van engedélyük. Most is rögtön figyelmeztették a lakosokat a hangosbemondón és a közösségi hálón keresztül. Úgy véli, ezzel a megelőzéssel teszik a legtöbbet a lakosokért.

Az időszaktól függően gáz- és villanyóra-leolvasással már többször próbálkoztak a csalók, de ilyesmivel, hogy magán-útkarbantartók, most találkoztam először. Azt feltételezem, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan elvesztették az állásukat, megnőtt a munkanélküliek száma és mindenki úgy próbál boldogulni, ahogy tud. Természetesen nem ez a jó megoldás, de sajnos ilyen is van. A rendőrségtől sok apróbb lopásról, betörésről hallani. Mindenkinek jobban kell vigyáznia az értékeire

- hívta fel a figyelmet Kacz Éva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?