Vörös Tibor nehezen viselte a munkanélküliséget. Bármilyen munkát vállalt volna, de hiába. Amikor rokona révén tudomást szerzett arról, hogy egy tőketerebesi vállalkozó Szlovéniába toboroz munkásokat, szinte gondolkodás nélkül jelentkezett. Hiba volt.
Csak a sajtónak köszönheti, hogy megkapta bérét
35 ezret ígértek
Azzal, hogy az útiköltség, az étkezés, a lakhatás költségeit vállalja, a kereset pedig elérheti a 35 ezer koronát. Mivel a cég székhelye és Vörös Tibor csilizradványi otthona között nagy a távolság, telefonon intézkedett, illetve postázta a személyi igazolvány és az egészségbiztosítási kártya másolatát. Amint értesítették, érvényes munkaszerződés nélkül útnak indult. Némi tartós élelmiszerrel, szlovén tolárral a tarsolyában, hogy az első fizetésig valahogy kihúzza. Az első meglepetés akkor érte, amikor Tőketerebesen hét társával együtt beszállt a mikrobuszba, és a sofőr fejenként 2 500 koronát kért a fuvarért. – Annak reményében, hogy biztos félreértésről van szó, fizettem. Ezt követően kaptam kézhez a munkaszerződést. Mivel sötét volt, olvasás nélkül zsebre vágtam – rakta elénk az iratot, amelyben azonkívül, hogy heti negyven órát kell ledolgoznia, és a fizetést legkésőbb a következő hónap utolsó napján kell kézhez kapnia, nincs szó a munkafeltételekről, a bér nagyságáról. – Nem egy helyen tett ki bennünket a sofőr, engem Pudob községben. Egy aránylag lerobbant, egyszintes épületben vagy negyvenen zsúfolódtunk, nők és férfiak, szinte valamennyien keletiek voltak. A nem túl nagy szoba berendezése négy ágyból, egy asztalból és egy székből állt. Gondoltam, biztosan lesz valahol egy társalgó, tévével, kényelmes ülőalkalmatossággal, de nem volt. Megtudtam, akadtak közöttük, akik már egy hónapja ott dekkoltak, munka, pénz nélkül. Hittem is meg nem is... Nekem szerencsém volt, mert bár bútorgyári munkára toboroztak, másnap, június 10-én a helyi fatelepen kezdtem dolgozni, deszkákat osztályoztunk. A napi munkaidő 12 órás volt, szombaton és olykor vasárnap is nyolcórás. Ami nem lett volna baj, hiszen pénzt akartam keresni. Az ottani főnök tudatta, hogy 2.50 euró az órabér, a fizetésből havonta 94 eurót levonnak.
Havi 94 eurót levontak
Amikor meg akartuk tudni, mire föl, közölte: ne törődjünk vele – ismertette a tényeket Vörös Tibor. Néhány nap után szerzett tudomást arról, hogy az alkalmazottak zöme jelentős késéssel kapja meg fizetését. Többen júniusban kapták kézhez a márciusi fizetés felét, a hangosan elégedetlenkedők némi előleghez jutottak. – Természetesen nem tetszett a helyzet, de amíg a dolog személyesen nem érintett, nem foglalkoztam vele. Sajnos, egyre gyakrabban előfordult, hogy az egy fedél alatt élők meglopták egymást, élelmiszer, pénz tűnt el. Ez persze nem írható a munkaadó cég számlájára, bár ha az emberek megkapták volna bérüket... – gondolkodott hangosan. Furcsállta ugyan, de megszokta, hogy a fatelepen reggel 9.45-kor, majd kora este, 17.45-kor jutottak ételhez. Általában egytálételt kaptak, a délelőtti és az esti kaja nem nagyon különbözött egymástól. Ha babgulyás volt, délelőtt egyben, este viszont feldarabolva adták mellé a virslit. Ha viszont leves volt, utána hiába várták a második fogást. Még jó, hogy vittek vagy öt darab kenyeret. Vörös Tibor, míg a többiek a szünetben cigarettáztak, délidőben a hazulról hozott szalonnával űzte el éhségét. Elfogadta, hogy idegen országban mások a szokások, de hát idehaza általában a napi háromszori étkezés a megszokott. Állította, nem nagyétkű, de bizony bajba került, amikor felélte a hazait és a pénzét is. Csak otthon állapította meg, hogy hat kilót lefogyott.
Úgy, mint a többiek, ő is elégedetlenkedett bére visszatartása miatt. – Nem egy kolléga úgy próbált segíteni magán, hogy hazautazott, pénzt kért kölcsön, majd visszatért. Eredetileg azt terveztem, hogy négy hétig dolgozom, majd egy hétre hazatérek. A szerződésem az év végéig szólt, de én legalább öt évig szerettem volna külföldön dolgozni.
Vörös Tibor, úgy mint mindenki, „futni kezdett” a pénze után. Látta, a többiek csak azért maradnak, mert félnek attól, ha hazatérnének, a ledolgozott napok után járó fizetést nem kapnák meg. Mindent megtett annak érdekében, hogy az egyik ágcsernői kollégája közvetítésével beszélni tudjon az ottani „kisfőnök” félével, Maťónak hívta mindenki, ám az napokig nem vette fel a telefont, sőt, később már ki is kapcsolta. – Harminchét tisztességesen ledolgozott munkanap után eldöntöttem, hogy véget vetek ennek a megalázó helyzetnek, és hazajövök. Telefonon értesítettem a fejleményekről a feleségemet, s arra kértem, jöjjön értem Tőketerebesre, és hozzon 2 ezer koronát, hiszen ki kell fizetnem a szállítás költségeit. Többen kamionokat stoppoltak, én egy szinnai magánautóval érkeztem. Másnap, július 19-én felkerestem a munkáltatót, és követeltem a fizetésemet, ám úgy, mint a fatelepen, ők is azzal hitegettek, hogy napokon belül a számlámra utalják a pénzemet. Mert hogy 23-án utaznak Szlovéniába, majd 26-án átutalják az elmaradt bért. A mai napig nem rendezték az adósságot. Elhatároztuk, hogy rendőrségi feljelentést teszünk a Viktoria Slovakia ellen, hiszen tarthatatlan, hogy ezt tegyék az emberrel.
Az iratok megérkeztek
Pénz nélkül érkezett csilizradványi otthonába Vörös Tibor, de napokon belül kézhez kapta a munkaviszony befejezését igazoló iratokat. Elmaradt bérét viszont augusztus első napjaiban sem. Mivel az iratokon feltüntetett cégvezető telefonszámán senki nem jelentkezett, a Brezová nevű személyzetist hívtuk fel. Aki állította, nem kompetens, tehát nem nyilatkozik. Megadott viszont egy telefonszámot, majd amikor azt tudakoltuk, név szerint kit keressünk, a Brezová nevet említette. A névazonosságra utalásunk után közölte, hogy ő Brezová kisasszony, a másik viszont aszszony... Végül egy Kováčová nevű hölgy jelentkezett, aki a fizetéskésés okát egyebek mellett a bérelszámoló személyének cseréjével magyarázta. Indoklását elégtelennek tartottuk, a tulajdonossal szerettünk volna értekezni.
Késve, de fizetünk
Ľubomír Száraz, a Viktoria Slovakia tulajdonosa augusztus 3-án délután jelentkezett telefonon. Kollégái beszámoltak neki arról, hogy Vörös Tibor lapunkon keresztül szeretné figyelmeztetni az embereket rossz tapasztalataira. – Nem értem, miért kifogásolja az elhelyezést, amikor egy tavaly tatarozott épületben laknak a munkások. A szobák ugyan négyágyasak, de ott vannak a tágas társalgók – állította a telefonba. Nincs tudomása arról, hogy a Szlovéniában dolgozó munkások közül valaki elégedetlen lenne a koszttal, szerinte az étel változatos, általában hal és hús szerepel az étlapon. Utalt arra, hogy azok rágalmazzák, akiket munkafegyelmi vétség – főleg alkohol miatt – elbocsátani kényszerült. Mi azzal érveltünk, hogy Vörös Tibor esetében erről szó sincs, ő amiatt jött haza, mert úgy, mint sokan Pudob községben, nem kapta meg a bérét. A cégtulajdonos erősködött, hogy késéssel ugyan, de mindenki megkapja a fizetését. – Mivel a munkásoknak pénzre van szükségük, 50 eurós előleget is osztunk. Azért nem többet, nehogy elköltsék, és a családjuk rajtunk követelje az anyagiakat. Mert voltak, akik felélték a keresetüket, s haza nem vittek semmit. Kifogásolta, hogy miért foglalkozunk egy ember panaszával, szerinte ha vállalkozása sikertelen lenne, – 2004-től ad munkát az embereknek Szlovéniában – nem lenne 150 alkalmazottja. – Havonta 2,5 millió koronát utalok át a fizetésekre, igaz, a másodlagos fizetésképtelenség miatt némi késéssel. Főleg a nyári hónapok nehezek, mert ha a partner cégben a szlovén igazgató szabadságon van, nincs, aki aláírja az átutalásokat. Nincs tudomása arról, hogy Vörös Tibornak valaki azt ígérte, hogy legkésőbb július 26-ig elmaradt bérét megkapja, de a negatív reklám elkerülése érdekében azonnal rendezni kívánja a tartozást, a saját pénzéből. Furcsa mód tőlünk kérte Vörös Tibor számlaszámát, amivel mi természetesen nem tudtunk szolgálni. Figyelmébe ajánlottuk, hogy a bérelszámolónál érdeklődjön. – Holnap reggel, (pénteken, augusztus 5-én – a szerk. megj.) az első utam a bankba vezet, s átutalom a pénzt Vörös Tibor számlájára. Felhívom telefonon, hogy rendeztem az ügyet – ígérte Ľubomír Száraz. Noha megfeledkezett adott szaváról, hétfőn Vörösék értesítettek, hogy a júniusi bért a vállalkozó átutalta. A júliusban ledolgozott 17 napért járó fizetés átutalása a munkaszerződés értelmében augusztus utolsó napján esedékes.
És mi lesz azok pénzével, akik nem a sajtóhoz fordulnak segítségért?! Jó volna, ha minden munkáltató tudatosítaná, hogy a késedelem törvényt sért.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.