Cigánybúcsú a csatkai erdő mélyén

Kiss Gábor felvételeElőbbiek már vagy százötven éve visszajáró zarándokok a Bakony völgyében, utóbbiak csak a hetvenes-nyolcvanas években szoktak ide, mert a csatkai búcsú nem csupán lelki élmény, hanem páratlan látványosság és a kevésbé szégyenlőseknek feledhetetlen lakoma is lehet.

Csodatévő erdei forrás

A Bakony erdeiben csörgedező forrás vizének már több száz éve csodatévő erőt tulajdonítanak, de a nagy zarándoklat a „szent kúthoz” csak 1862-ben indult meg, amikor Csöpönyei József ferences rendi remete telepedett meg mellette. A hagyomány szerint a Szűzanya neki adta tudtára, hol építsenek tiszteletére kápolnát, és mikor zarándokoljanak hozzá a hívek. A remete kérését Ropoli Ferenc csatkai plébános terjesztette föl a veszprémi püspökhöz, aki megengedte a kápolna felépítését és báró Fiáth Ferencné anyagi támogatásával 1864-re el is készült az épület, amelynek oltárára a Szeplőtelen Szűzanya szobrát állították. A szobrot a mai napig textilruhákba öltöztetik a hívek, a különböző alkalmaknak megfelelően – nagy ünnepeken mindig hófehérbe.

Ropoli plébános feljegyzései szerint az első csoda 1863-ban esett meg a csatkai szent kútnál. Egy vak cigányfiú miután ivott a forrás vizéből, visszanyerte a látását. Az esetet újabb és újabb csodás gyógyulások követték, és a hívek egyre jobban megkedvelték a festői környezetben megbúvó kegyhelyet. Az elmúlt másfél évszázad alatt hagyománnyá vált, hogy a környék magyar cigányai minden jeles Mária ünnepen itt adnak találkát egymásnak. A csatkai nagybúcsú szeptember 8-án van, de mindig a dátumhoz legközelebb eső hétvégén tartják. Ilyenkor már szombaton este felverik sátraikat a zarándokok a kápolna környékén és nekifognak a készülődésnek. Ma már nem lovas szekérrel vagy gyalog érkeznek, mint régen, hanem fényes Mercedesekkel, méregdrága terepjárókkal, de az erdőben megterített asztalok pontosan úgy roskadoznak a jóféle falatok alatt, mint nagyanyáik idején.

Hinni kell, és megtörténik a csoda

A csatkai búcsúban ugyanis két ima között és egy pohár jófajta whisky mellett hatalmas üzletek köttetnek, családi perpatvarok simíttatnak el és eladó lányok sorsáról döntenek az apák. Közben az asszonyok sütnek-főznek a hatalmas kondérokban, a fiatalok mulatnak, ismerkednek a sátrak alatt – két nap két éjszaka megállás nélkül tart a dínom-dánom. Közben gyónnak, misére mennek, imádkoznak, fohászkodnak, és mire vége a búcsúnak, van aki egészségi állapotában tapasztal számottevő javulást, mások régi haragosaikkal békülnek ki és bizony az is megesik, hogy az évek óta meddőnek hitt asszonyok a búcsú után veszik észre, hogy gyermekáldás elé néznek. Csak természetes, hogy mindezt a csatkai Szűzanya csodatévő kegyelmének tudják be, és meg is hálálták, ahogy illik. A kápolnát minden évben megtöltik a bódító illatú liliomok, hatalmas kosár kardvirágok és az épület előtti kovácsoltvas állványon napokig égnek a karvastagságú gyertyák. A fehér ruhás, „valódi hajú” Mária szobor előtt térdeplő leányok mind jó férjért, sok egészséges gyerekért könyörögnek – az erdőszélen zsivajgó purdékat látva bízvást mondhatjuk: imájuk meghallgattatik.

„Hinni kell, és akkor megtörténik a csoda” – int bennünket, kételkedő gádzsókat egy termetes asszonyság a kápolna bejáratánál, és bizonyságul rögtön elmeséli a saját történetét is. Nagyon szeretett egy „sukár“ cigánylegényt, de az apja nem annak szánta, és már a pénzt is elvette a kiszemelt vőlegénytől, amikor azt úgy megkéselték a csatkai búcsúban, hogy meghalt. Ezt az apa is csodálatos jelnek tekintette és beleegyezett, hogy lánya a szíve választottjával kössön házasságot. Azóta a frigyből hat gyermek született és valamennyien minden évben ott vannak Csatkán – idén is tizenötezer forintot adtak a nagy kosár fehér kardvirágért és tízezret a gyertyákért. Hogy a kétnapos lakoma mibe került, azt nem számolták, de úgy készültek, hogy ne maradjanak szégyenben.

Sült malac, whisky, májas nudli

Hát nem is maradnak: a kis tisztáson fehér damasztabrosszal leterített asztal közepén sült malacka mosolyog, körülötte hatalmas tálakból lógnak ki a libafertályok, tekeredik a kézzel sodort májas nudli, hogy a tányérnyi rántott szeletekről, méretes töltött húsokról ne is beszéljünk. És még nincs vége a felsorolásnak, mert az autók rakodóteréből dobozszámra kerülnek elő a porcukorral meghintett almás-mákos rétesek, mazsolás kalácsok, habos krémes sütemények, hatalmas szőlőfürtök, illatos őszibarackok. A bőséges lakomát, persze, le is kell öblíteni és nem akármivel, mert Csatkán kizárólag Henessy konyakot, Ballantines whiskyt és szárazpezsgőt iszik, aki ad magára – azt is csak jégbe hűtve. Hogy az erdő szélén nincs áram és hűtőszekrény, az senkit sem zavar, a búcsújáró zarándokok lavórokban hozzák magukkal a szárazjeget és az asztal alatt tárolják benne az itókát. Ha valaki megszomjazik az aszalnál, valamelyik cigánypurdé máris tölt a metszett kristálypoharakba. Nem tévedés, a sátrak előtt felállított kempingasztalokon finom porcelánnal, kristállyal terítenek – ki-ki a legjobb készletét hozza magával, mert hiszen egymás előtt is reprezentálni kell. A lányok még ma is új ruhát varratnak a csatkai búcsúra és suhogó selymekben, finom csipkékben ülnek a kempingszékeken, nyakukban akkora aranymedálokkal, mint egy csészealj. Némelyik többkilónyi arany ékszert visel, a szeptemberi napsütésben szinte elvakítja az embert a nagy csillogás.

A pápai Pinka asszonynál már visszajáró vendégek vagyunk fotós kollégámmal, először három éve vendégelt meg bennünket birkapörkölttel és libamájjal, amit idén sem hagyunk ki.

Kis család nem család

Örömhírrel vár, azóta férjhez adta a legidősebb lányát, karácsonyra várják az unokát. Hoztak is hálából a csatkai Szűzanyának akkora orchideacsokrot, hogy amikor kiszálltak az autóból, mindenki őket nézte! A férjhez adott lány mosolyogva hallgatja a büszkeségtől sugárzó anyját, ő majd csak akkor válik teljes értékű asszonnyá, ha gyereke lesz. Férje azonban nem állja meg szó nélkül, rögtön hozzáfűzi, hogy fiút szeretne, Áron lesz a neve, és utána még jöhet öt gyerek, mert ők is hatan voltak „Kis család nem család, mi csak úgy érezzük jól magunkat, ha legalább tízen ülünk az asztal körül” – mondja a birkapörkölt kevergetése közben, majd mer belőle az anyósának, ő döntse el, jó lesz-e már. Pinka asszony szerint pont jó, még a győri püspök is megehetné. Ő épp nem jár arra, de aki csak elmegy a sátruk előtt, mindenkit megkínálnak – hadd lássa a világ, hogy mulat a magyar cigány. A csatkai búcsúba tévedő fehér ember, aki eddig csak toprongyos, viskókban nyomorgó romákat látott a tévében, pedig szóhoz sem jut az ámulattól. Egészen addig, amíg a tüzes cigánylányok magukkal nem viszik a táncba, vagy a kackiás bajszú legények nem ajánlják fel neki, hogy ha elég bátor, bent az erdőben megnézheti, mi az igazi cigányvirtus. Nem vagyunk elég bátrak, csak a bekötött kezekből, ragtapasszal leragasztott homlokokból következtetünk arra, hogy ott a fák sűrűjében nem szép szóval döntik el, melyik cigánylánynak ki udvarolhat.

Lent a völgyben azonban béke van, a kápolna előtt a vasárnapi nagymisére készülődnek, amelyen furcsamód egyetlen romát sem látni. Később megtudjuk, ez a mise a fehéreké, mert a romák ilyenkor már az ebédhez készülődnek. Az igazi cigánymise szombaton este és vasárnap kora reggel van, azt mondják, azt kellene látnunk, mert ott ők úgy énekelnek, hogy az égben még az angyalok is sírnak.

Figurné töltött káposztája

Nos, erről lemaradtunk, vásárfiában azonban válogathatunk. A kápolna felé vezető utat szegélyező sátrakban kapható világító Mária szobor minden méretben és többféle kivitelezésben, olvasók és imakönyvek garmadával, mézeskalács szívek és kannás bor, gumicukor és gumipuska, de legfőképp gyertyák, amilyet csak akarunk. Van igazi viaszból, de olyan is műanyagból, aminek a belseje üres – mindez mini, midi és maxi méretben. Ez a portéka fogy a legjobban, olyan zarándok nincs Csatkán, aki ne gyújtana gyertyát a Szűzanyának – minél nagyobbat, annál hamarabb hallgattatik meg a könyörgése. Mi is veszünk egy-egy mécsest, meggyújtjuk, aztán lefelé indulnánk a völgybe, de nem olyan könnyű innen hazamenni. Az egyik asztaltól régi ismerősök integetnek felénk, a kaposvári Figur Józsefék. „Talán csak meg nem vetnek, aludni sem tudnék” – diktálná belénk Böske asszony a töltött káposztát, amit idén is a nagyanyja receptje szerint főzött. Hárítanánk a szíves kínálást, de nem lehet, nagy elhatározással nekiveselkedünk a hatalmas adagnak, és csak a felénél merjük azt mondani, hogy több már igazán nem fér belénk. Csillog Figurné szeme, lám ezek a finnyás külföldi fehérek azzal a hatalmas fényképezőgéppel azért csak leültek az asztalához, lopva körül is néz, látja-e mindenki, milyen vendégei vannak. A mákos kalács mellé újra meghallgatjuk, hogyan ismerkedett meg itt, a csatkai búcsúban huszonhárom éve a férjével és élnek azóta is boldog házasságban. Búcsúzóul újra lefotózzuk az egész családot, megígérjük, hogy elküldjük a képeket, és már nem szabadkozunk, amikor méretes libacombokat és hatalmas töpörtyűs pogácsákat csomagolnak nekünk az útra, mert tudjuk, hogy úgyis hiába.

Már a délutáni litániát tartják, amikor búcsút veszünk Csatkától, ahol egyre inkább hangulatos piknikre, mint emelkedett vallási eseményre kezd hasonlítani a búcsú. Tömjénfüst keveredik a kondérok alatt égő tűz füstjével, cigány kesergők a Mária zsoltárok dallamával és a felékszerezett cigánylányok olyan szendén-szelíden kelletik magukat, hogy egy grófkisasszony is megirigyelhetné. A szerencsésebbek már más autóval utaznak haza, mint amelyikkel ide jöttek, de aki idén nem kelt el, az se búsul, mert csatkai búcsú jövőre is lesz.